Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

A "jó zsírszövet" segít vékonynak maradni

Azok a felnőttek, akik megőrizték gyermekkorukból a barna zsírszövetüket, könnyebben veszik fel a harcot az elhízás és a 2-es típusú diabétesz ellen.

Ellentétben a szinte minden felnőttnél meglévő fehér zsírszövettel, amely raktározza az energiát, a jó, úgynevezett barna zsírszövet segít a kalóriaégetésben. Eddig azonban erről a szövetfajtáról azt hitték a kutatók, hogy csak a gyermekkorban marad meg, felnőttkorra eltűnik.

A kutatók most azonban nemcsak arra jöttek rá, hogy a barna zsírszövet akár felnőttkorra is megmaradhat, hanem arra is: több vékony, mint kövér ember van azok között, akik megtartották ezt a zsírszövetet.

Mindezt egy kétezer ember bevonásával készített kutatás során állapították meg a felmérés készítői.

A New England Journal of Medicine című szaklapban publikált tanulmány szerint a jövőben akár lehetséges lehet a barna zsírszövet stimulálása a mennyiségének növelése, valamint az glükóz jobb lebontása érdekében. Ezzel pedig megelőzhető lesz mind az elhízás, mind az egyre gyakoribbá váló 2-es típusú diabétesz.

A PET/CT, azaz a pozitron emissziós tomográf és a computer tomográfos vizsgálat ötvözéséből kialakított modern szövettani diagnosztikai eszköz segítségével végzett kutatások során ugyanakkor az is kiderült, hogy az emberek többségénél felnőttkorra eltűnik a jótékony zsírszövet, bár a kutatók elképzelhetőnek tartják, hogy a vizsgálatok során nem mindig jutottak pontos eredményre, így akár nagyobb arányt is alkothatnak azok, akiknél megmarad a barna zsírszövet.

A fiatalabb pácienseknél egyébként gyakrabban találták meg, és náluk aktívabban is használta fel az energiát ez a szövettípus a hideg időben, hogy hőt termeljen a szervezet számára.

Címlapról ajánljuk
A szélkerekekre nemet mondam – Besenyei Péter a veszélyes légimutatványokról

A szélkerekekre nemet mondam – Besenyei Péter a veszélyes légimutatványokról

Nem hagyományos sportkönyvként, hanem személyes hangvételű életút- és élményalbumként jelenik meg Besenyei Péter új kötete. A Szárnyakkal írt történet a műrepülő világbajnok hetven évét dolgozza fel. Besenyei Péter az InfoRádióban elmondta, hogy a könyvből olyan titkok is kiderültek róla, amelyeket egyes családtagjai sem ismertek.

Érkezem – Orbán Viktor is elindul a DPK-táborba

„DPK-tábor, érkezem” – üzente közösségi oldalán Orbán Viktor pártelnök, jelezve, hogy személyesen is részt vesz a Digitális Polgári Körök hétvégi lakiteleki országos rendezvényén. A szombati nyitónapon a felszólalók kemény bírálatokat fogalmaztak meg a jelenlegi kormánnyal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×