Infostart.hu
eur:
363.22
usd:
323.92
bux:
145471.12
2026. október 19. hétfő Nándor

Magyarország különösen ki van téve az extrém időjárásnak

Hogyan lehet küzdeni a klímaváltozás ellen úgy, hogy az energiaellátás is biztos maradjon - egyebek között ezzel is foglalkozik majd a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia 2009-re szóló cselekvési programja - mondta Harnos Zsolt a Corvinus Egyetem professzora. A Klímaváltozás: kockázat és társadalom című konferencia után a kutató az InfoRádiónak hangsúlyozta: az éghajlatváltozás egyelőre kiszámíthatatlan, a tavalyi extrém időjárás mintegy 150 milliárd forintos kárt okozott a mezőgazdaságnak, és legalább 700 haláleset hozható összefüggésbe a nagy kánikulával.

A klímaváltozásról szóló csütörtöki konferencián Harnos Zsolt akadémikus ismertette a hamarosan elkészülő Nemzeti Éghajlat- változási Stratégia 2009-re és 2010-re vonatkozó konkrét programját.

A szakértő elmondta, hogy a stratégia elsősorban az energiatakarékosságra és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére összpontosít. A program részeként kiemelte a szén-dioxid kvótakereskedelem felpörgetését és az országon belüli kereskedés elindítását is.

Az első rövidtávú akciótervbe bekerülnek a vízgazdálkodás kérdései, a vésztározók építésének tervei és a társadalmi szemléletformálás terve is.

A Kárpát- medencében mintegy évi másfél Celsius-fokos átlaghőmérséklet-emelkedés várható, amely szélsőséges időjárási jelenségekkel jár - hangsúlyozta az akadémikus. A következmények elszenvedője a társadalom lesz, ezért itt az ideje elkezdeni a védekezést, elsőként meg kell erősíteni a katasztrófa elhárítást.

Az akciótervben és a kutatás- fejlesztés területén is számolni kell azzal, hogy Magyarország - az egyedi éghajlati adottságok miatt - halmozottan érzékeny a klímaváltozásra. Emiatt többletköltségekkel kell majd számolnunk - jelezte a kutató.Míg az elmúlt 50 évben az átlaghőmérséklet emelkedése Európában "csak" 0,7 Celsius-fok volt, addig a Kárpát-medencében 1 Celsius-fok- nyilatkozta az InfóRádiónak Láng István akadémikus-klímakutató. Ennek oka, hogy régiónk három nagy éghajlati övezet - az óceáni, a mediterrán és a szárazföldi - találkozási pontján fekszik, ezért sokkal inkább ki van téve az extrém időjárási jelenségeknek.

Láng István szerint felül kell vizsgálni az energiapolitikát. Szerinte minden eszközt meg kell ragadni a szén-dioxid- és a metán-kibocsátás csökkentésére, és át kell állni a megújuló energiaforrások használatára.

Nagyon fontos a társadalmi tudat formálása, a lakossággal tudatosítani kell, hogy a veszély egyre nagyobb lesz - folytatta. Fell kell hívni a figyelmet a gáz, a víz, és a villamosenergia takarékos használatára.

Mindenkinek tudnia kell, hogy mi a teendő a nagy hőségben, a hidegben vagy éppen árvíz esetén - hívta fel a figyelmet a kutató a 2009-ben várható időjárási jelenségekre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×