Infostart.hu
eur:
356.54
usd:
308.68
bux:
0
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Idén is jelentősen emelkedik a nemi betegek száma

Ebben az évben ismét jelentősen emelkedik a szexuális úton terjedő megbetegedések száma - figyelmeztetett a nemi úton terjedő betegségekkel foglakozó tudományos társaság elnöke a szervezet nagygyűlésén. Várkonyi Viktória bőr- és nemi gyógyász hozzátette: elsősorban a bejelentett szifiliszes és HIV-fertőzöttekből van több, és a két betegség gyakran együtt jár.

Magyarországon a nemi betegségek változatlan intenzitással terjednek - emelte ki a nemi úton terjedő betegségekkel foglakozó tudományos társaság elnöke.

Várkonyi Viktória közölte: idén a két évvel ezelőtti csúccsal megegyező szifiliszes megbetegedésre számítanak, 2006-ban 561 beteget jelentettek. Már tavaly is nőtt a tripperes betegségek száma, ugyanez várható idén is, emellett az új HIV-fertőzöttek száma is emelkedik - fejtette ki. A bőr- és nemi gyógyász hozzátette: sok betegségről keveset tudnak, mert nem kötelező az adatszolgáltatás.

A jelenség nem csak Magyarországra jellemző, hiszen a közép-európai nagyvárosokban is intenzíven nő a nemi betegek száma - mondta a társaság elnöke, aki szólt arról is, hogy a szifilisz és HIV-fertőzés gyakran együtt jár.

Várkonyi Viktória figyelmeztetett: a kezeletlen szifilisznek súlyos következményei lehetnek, ezek közé tartozik a központi idegrendszeri és a szívkárosodás. Emellett a kezeletlen nők terhessége esetén a magzati fertőződés is gyakori.

Létezik oltás a HPV-re, de hatása még nem ismert

A méhnyakrákot is okozó humán papillomavírus (HPV) ellen bevezetett védőoltás közegészségügyi hatása bizonyosan érezhető lesz, de csak később - mondta az InfoRádiónak a szexuális úton terjedő betegségekkel foglalkozó tudományos társaság főtitkára a témával foglalkozó országos konferencián.

Tisza Tímea kiemelte: a HPV-nek vannak alacsony és magas rákkockázati típusai. Egyre gyakoribbak a nemi szervi szemölcsöket okozó alacsony kockázati típusok előfordulása, évente legalább 50-100 ezer új fertőzés következik be. A főtitkár szerint ennek oka a szabadosabb szexuális szokások és az intim higiénia olyan megnyilvánulásai - például a szőrtelenítés -, amelyek kedvez a vírus terjedésének.

A vírus magas rizikójú alfaja méhnyakrákot, valamint a női és férfi nemi szervek egyéb daganatos megbetegedéseit okozhatja - tette hozzá.

A felnőtt emberek 80 százaléka találkozik a vírussal valamikor élete során - hangsúlyozta Tisza Tímea. Felhívta a figyelmet arra is, hogy létezik egy pontos HPV-teszt is a vírus kimutatására, ami a méhnyakrák-szűrés kiegészítő eljárásaként elvégezhető. Ez korábban jelzi, kik azok, akikben megvan a szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy a rák kialakuljon - emelte ki.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megdőlt egy régi mítosz a magyar választásokról – Republikon-elemzés falvakról és városokról

Megdőlt egy régi mítosz a magyar választásokról – Republikon-elemzés falvakról és városokról

Még mindig vidéken dőlnek el a választások? A Fidesz a falvakban a legerősebb? Ezekre a kérdésekre is kereste a választ a Republikon Alapítvány legújabb elemzése. Horn Gábor, az alapítvány kuratóriumi elnöke beszélt erről az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×