Infostart.hu
eur:
361.9
usd:
317.24
bux:
141600.83
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Nyomot hagyott maga után - 570 millió éve

Minden idők legősibb állatlábnyom-fosszíliáját találták meg az amerikai Nevada állam üledékes rétegeiben.

A vízben élő kis állat nyomának maradványai az ohiói egyetem földtani intézetének kutatója, Loren Babcock professzor szerint 570 millió évesek, ez pedig azt mutatja, hogy a lábbal rendelkező állatok 30 millió évvel korábban jelentek meg a Földön, mint ahogyan azt a tudósok korábban hitték. Kutatásainak összegzését a professzor az Amerikai Geológiai Társaság houstoni konferenciáján tette közzé.

Eddig az a felfogás uralkodott tudományos körökben, hogy a Prekambrium földtörténeti korszakban elsősorban mikrobák és egyszerű többsejtű állatok éltek a Földön. A két milliméter átmérőjű nyomok azonban arra utalnak, hogy már a Kambrium-korszak előtt is - amikor az állatok többsége megjelent és kifejlődött - voltak olyan lények, amelyek lábbal közlekedtek.

Loren Babcock szerint még nem rendelkeznek teljesen meggyőző bizonyítékokkal, de a lábnyom-fosszíliák felfedezése erősíti az utóbbi feltételezéseket.

Címlapról ajánljuk

Sportközgazdász: Puskás óta erre várunk, Szoboszlai új szerződése a pecsét azon, hogy világszintű topjátékos

Jó helyen van Szoboszlai Dominik a Liverpool labdarúgócsapatánál – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szabados Gábor sportközgazdász azután, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya emelt fizetéssel 2031 nyaráig kötelezte el magát a tavalyi angol bajnokhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×