Malissa Wood és Aaaron Baggish szívgyógyászok és maratoni futók. Néhány éve azzal kezdtek foglalkozni, milyen sporttársaik szíve, hogyan alkalmazkodik az edzések adta terheléshez. Kíváncsiak voltak, hogyan különíthető el a sportszív attól a ritka, de veszélyes betegségtől, melyben a szívizomzat kifejezetten megvastagszik, és ami életveszélyes szívritmuszavarokra hajlamosít.

A két orvos először az amerikai gyorskorcsolyázókat vizsgálta. E sportolóknak a szíve nem lesz olyan nagy, mint például az evezősöké, de pihenés közben különlegesen működik; főleg a jobb kamrája erősödik meg. Nyugalomban szívük különlegesen ellazul, és gyengébben működik, mint az ülő munkát végző embereké. "Olyan, mintha hibernálva lenne. De amikor kezdődik a verseny: mint amikor a motort berúgják" - magyarázta Wood.

Tavaly a kutatók ultrahangos szívvizsgálót, ekhókardiográfot vittek a gyorskorcsolyázók edzéseire. Arra voltak kíváncsiak, milyen változások észlelhetők az erős tréningek után. A versenyzők szíve az edzés befejezésekor igen gyorsan zsugorodott, és már szinte alig különbözött a közönséges fiatalok szívétől.

Az evezősök szíve eleve nagy

A szakorvosok most az olimpiára készülő evezősök szíve iránt érdeklődnek. E sportolók szíve rendkívül nagy, mert alig van sport, amelyik a szívet olyan mértékben veszi igénybe, mint az evezés. Az evezősök testüknek minden izmát használják, húzás közben valamennyi izom ritmusosan megfeszül és ellazul: ez olyan véráramlást tesz szükségessé, amihez a szív maximális teljesítménye kell.

Az amerikai szakemberek azért is az evezősökkel kezdtek foglalkozni, mert az ő szívük eleve nagy. A magyarázat egyszerű: az evezősök általában magas emberek: három Pekingbe készülő versenyzőjük igazi óriás, szívük mérete az ultrahangos szívvizsgálat tanúsága szerint kétszerte volt nagyobb, mint a hasonló korú és testméretű férfiaké.

Wood és Baggish megfigyelte, hogy e versenyzőknek a szíve az edzések során megnagyobbodott. A mind nagyobb izomtömeg torpedó-alakot öltött: a szív elsősorban fölfelé és lefelé nőtt.

Olasz kutatók 1994-ben 27 sportág versenyzőit vizsgálták: ultrahangos technikával mérték a szív nagyságát, a kamraizomzat vastagságát és a kamra üregét. A súlyemelők, birkózók szívkamrája átlagosan vastagnak bizonyult a kamra üregéhez képest. A kerékpárosok, evezősök és úszók szíve arányosan megnőtt és az izomzat is maximálisan megerősödött.Ugyanaz a munkacsoport arra is kíváncsi volt, hogy a nagyobb izomtömeg összefügg-e a sportolóknál gyakran észlelhető, szabálytalan szívütésekkel. A versenyzők 24 órán át viselték az EKG-görbét folyamatosan fölvevő készüléket, előzetesen pedig megmérték a vizsgált sportolók szívizmának tömegét.

Úgy tűnt, hogy elit sportolóknál a szabálytalan szívütések előfordulása nem függ össze közvetlenül a kemény edzések során megvastagodó szívizomzattal. A kutatók úgy gondolták, hogy ezek a változások élettani, alkalmazkodási jelenségek és veszélyt nem jelentenek.

Az ilyen a szívritmuszavarok ezek szerint ártatlanok, de vannak életveszélyes, halálos változatok is. Amerikai kutatók összegyűjtötték azokat a hirtelen bekövetkező haláleseteket, melyek áldozatai fiatal sportemberek voltak. Megelőző tünet általában nincsen: az áldozat összeesik és meghal, de az első percekben az újraélesztés esélye még aránylag jó.

Amikor Kimberley G. Harmon és munkatársai összegyűjtötték azoknak a hirtelen halált halt sportolóknak a pontos kórtörténetét, akik hat év alatt haltak meg az Egyesült Államokban, a statisztika szomorú eredményt mutatott. A fiatal sportemberek újraélesztése csak 11 százalékban járt sikerrel.

Gyerekjáték az újraélesztés

Az újraélesztés valójában gyerekjáték: alapvető része a mellkas erélyes, ritmusos nyomogatása, percenként átlag százszor azért, hogy ezzel pótoljuk az álló szív működését. A szívmasszázs mellett a defibrillátor használata szükség esetén fontos eleme az újraélesztésnek. A korszerű defibrillátorok félautomata eszközök, melyek kinyitásra érthetően mondják, mit kell tenni annak, aki az áramütéssel igyekszik megszüntetni a halálos szívritmuszavart.

Több ország iskoláiban megtanították a tanulókat a szívmasszázs végzésére, a defibrillátor működtetésére. Az Egyesült Királyságban 9-14 éves gyerekek fél óra alatt sajátították el az újraélesztést és kifogástalanul végezték, sőt a tizenévesek olyan erővel tudták a próbabábú mellkasát nyomni, hogy néhány percig, amíg a szaksegítség is megérkezhet, fönntartották volna a vérkeringést.

Ez azt jelenti, hogy megfelelő iskolai tanterv esetén a gyerekek segítségében reménykedhetünk: van esély a túlélésre. Jó lenne, ha a felnőttek is megtanulnák, hogy bármelyikünk, bármikor és bárhol hirtelen halállal végezheti. Ilyenkor csak egymásban bízhatunk.