Infostart.hu
eur:
362.07
usd:
317.54
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

Könyv a két Nagy Imre-perről

A per - Nagy Imre és társai 1958, 1989! - ez a címe az '56-os Intézet és a Nagy Imre Alapítvány gondozásában megjelent kötetnek, amely új megvilágításból mutatja be az ötven éve mártírhalált halt miniszterelnök ellen folytatott pert, és a 19 évvel ezelőtti törvényességi felülvizsgálatot.

A könyv annyiban új, hogy kizárólag a perrel foglalkozik - mondta az InfoRádiónak Rainer M. János, aki hozzátette: mind a két Nagy Imre-perről szól a mű: az 1958-asról és az 1989-es törvényességi óvásról, illetve az ennek nyomán született Legfelsőbb Bírósági határozatról.

Az '56-os Intézet főigazgatója, aki egyben a könyv társszerzője is, elmondta: a kötet első részében a per hátterét ismertető 3 tanulmány olvasható, a könyv döntő részét pedig a dokumentumok teszik ki, amik így teljes terjedelmükben még nem láttak napvilágot magyarul.

A harmadik részben a Nagy Imre-per nemzetközi visszhangja kapott helyet. Ezek az írások 1959-ben már franciául és angolul megjelentek Párizsban.

A történész Nagy Imre és társainak 1989-es "peréről" elmondta: a vádlottak rehabilitációját még a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága mondta ki. A határozattal a bíróság azt akarta bizonyítani, hogy a terhükre kirótt vádakat nem követték el, nem pedig azt, hogy Nagy Imrének és társainak mi volt az akkori történelmi megítélésnek megfelelő szerepük az 56-os forradalomban - hangsúlyozta Rainer M. János.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×