Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Egyre közelebb a gondolatolvasó géphez

Amerikai tudósok úgy érzik, közel állnak ahhoz, hogy egy úttörő kísérlet eredményeképpen szavakká fordítsák le egy férfi gondolatait, aki sérülése miatt nem tud beszélni.

Eric Ramsay-nek nyolc évvel ezelőtt autóbalesete volt. A férfi azóta úgynevezett locked-in szindrómában szenved, ami azt jelenti, hogy tudatában van környezetének, de nem tudja mozgatni végtagjait és beszélni sem képes.

A beteg agyába a kutatók elektródákat ültettek, amelyek rögzítik annak a területnek a működését, amely a beszédért felelős. A kapott jeleket a tudósok egy beszédfelismerő szoftver segítségével próbálják "kimondatni".

Habár az adatokat még elemzik, a bostoni egyetem kutatói úgy gondolják, hogy képesek helyesen azonosítani annak nyolcvan százalékát, amire Eric Ramsey gondol.

A következő néhány hétben egy számítógép megkezdi a gondolatok átformálását szavakká.

Joe Wright, a technológia fejlesztésében közreműködő Neural Signals munkatársa azt mondta, hogy áttörésben bíznak. Hozzátette: végső céljuk a "társalgás" elérése, de ettől még igen messze vannak.

Az ötlet, persze, nem a semmiből született, vannak előzményei. Geraint Rees professzor elmondta: a tudomány afelé tart, hogy képes lesz az agyi jelekből egy kezdetleges szókincset "dekódolni".

Nagyon izgalmas, hogy kezdünk képessé válni egyes egyszerű gondolatok lefordítására, de még nagyon messze vagyunk az általános gondolatolvasó gép kifejlesztéstől, amelyet néhány ember öt évvel ezelőtt remélt, vagy amelytől tartott - mondta John Dylan Haynes, a Max Planck intézet munkatársa.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Jens Spahn, a CDU vezető politikusa és a közös uniópárti Bundestag-frakció vezetője lemondásra kényszerült, miután kiderült, hogy férjével amerikai béranyától fogadtak örökbe gyermeket – miközben pártja és ő maga is a béranyaság tilalmának fenntartása mellett állt ki. A botrány azonban Friedrich Merz kancellárnak kapóra jöhet: nemcsak pártbeli riválisát semlegesíthette, de az új helyzetet a kormány átalakítására és saját embereinek kulcspozíciókba ültetésére is felhasználhatja. Merznek ugyanakkor sürgősen stabilizálnia kellene helyzetét, mivel népszerűsége történelmi mélypontra süllyedt, a szeptemberi tartományi választásokon pedig az AfD átveheti a hatalmat egy (keletnémet) tartományban. A CDU/CSU támogatottsága mindössze 22 százalékos, miközben a szélsőjobboldali AfD 27 százalékon áll, és a német lakosságot egyre jobban aggasztja az évek óta stagnáló gazdaság helyzete.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×