Az archeológusok a múmiát kiemelték eredeti aranyszarkofágjából, és egy légkondicionált helyiségben helyezték el Luxorban, a Királyok völgyében, ahol bárki megtekintheti azt.
A sírt 1922-ben fedezték fel, a fáraót mostanáig legfeljebb 50 ember láthatta a világon.
A fáraó nagyjából időszámításunk előtt 1343 és 1325 között uralkodott. Sírját azonban csak háromezer évvel később, 1922. november 4-án tárták fel. Ez volt az egyetlen épségben maradt fáraósír, amelyet nem fosztottak ki az évszázadok során.
Tutanhamon életével kapcsolatban számos bizonytalanság van, az azonban valószínű, hogy gyermekként, kilenc évesen került a trónra, és nagyjából 19 éves korában hunyt el. Tutanhamon arcát itt nézheti meg.
Vadászbalesetben halhatott meg
A legújabb vizsgálatok szerint a fiatal fáraó egy vadászbalesetben vesztette életét.
Egy 1968-ban elvégzett röntgenvizsgálat koponyája hátsó részén egy duzzanatot mutatott ki, ekkor a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a gyermekkirály gyilkosság áldozata lett: egy, a fejére mért erős ütés végzett vele.
Később komputertomográfos vizsgálatokat is végeztek a fáraó múmiáján. Ezekből kiderült, hogy az ifjú uralkodó halála előtt a lába, valamivel a térde fölött eltört, a sérülés miatt pedig vérmérgezést kaphatott, az végezhetett vele.
A tudósok következtetése szerint a fáraó azért halt meg, mert leesett a szekeréről.
Korábban a legtöbb szakértő úgy vélte, Tutanhamont, fiatal kora és törékeny testalkata miatt óvták a veszélyektől, Nadia Lokma, a Cairo Museum munkatársa szerint azonban a fáraó sírkamrájában talált szekerek újabb vizsgálatából kiderül, hogy valóban használták azokat.
Nyílvesszőket is találtak a nyughelyen, amelyeken szintén látszik, hogy kilőtték, majd újra összeszedték őket.
"Ezek vadász- és nem harci szekerek. A rajtuk látható sérülések azt mutatják, hogy valóban használták őket" - mondta Nadia Lokma.
Más bizonyíték is van arra, hogy Tutanhamon önállóan vadászott és hajtotta a szekere elé fogott lovait.
Sírjában egy különleges, megerősített fűzőt is találtak, amely viselője belső szerveit védhette a sérülésektől, amelyet balesetek során szerezhetett.
Fog még a múmia átka?
Sírját Howard Carter brit kutató fedezte fel, ennek köszönhetően napjainkra az egyik leghíresebb lett az egyiptomi fáraók közül. Arca a lezárt sírkamrában épen maradt.
Bár Egyiptom azt reméli, hogy mindez újabb turistákat csalogat az országba, sokan máris bírálták az ötletet, mondván: mindez árthat a múmiának.
Újra le kellett zárni az alsó rakpartot Budapesten