Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.43
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Sikeresen földet ért a Szojuz TMA-10 űrhajó, de nem ott, ahol tervezték

Sikeresen fölet ért a Szojuz TMA-10 űrhajó vasárnap kora délután Kazahsztán területén, fedélzetén Fjodor Jurcsihin és Oleg Kotov orosz űrhajóssal, valamint Sejk Muszaphar Shukorral, az első malajziai kozmonautával, s az űrhajósok jól vannak - jelentette az Interfax hírügynökség a Moszkva melletti Koroljovban lévő Repülésirányító Központból (CUP).

A leszállást a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) moszkvai idő szerint korra reggel levált űrhajó egy tartalék megoldással, úgynevezett ballisztikus pályán hajtotta végre, ami a szokásoshoz képest mintegy kétszeres gravitációs megterhelést jelentett az utasainak, és mintegy 200 kilométerrel módosította a leszállás helyszínét. Az AP hírügynökség jelentése szerint mindez egy technikai hiba miatt történt, de részletek egyelőre nem ismeretesek.

A kereső egységek egészen rövid idő alatt megérkeztek a helyszínre, s hamarosan jelentették, hogy az űrhajósok jól vannak.

Jurcsihin és Kotov 197 napot töltött a világűrben, s ezalatt kísérleteket végeztek, valamint fogadták az amerikai Endeavour és Atlantis űrsiklókat, továbbá a Progressz M-60 és a Progressz M-61 orosz teherszállító űrhajókat, Jurcsihin pedig űrsétát is tett.

A malajziai űrhajós - akit országa miniszterelnök-helyettesének vezetésével népes malajziai küldöttség, valamint családja számos tagja várt - október 12-én, a Szojuz TMA-11 űrhajón érkezett a Nemzetközi Űrállomásra Peggy Whitsone amerikai űrhajósnővel, és Jurij Malenycsenko orosz űrhajóssal. Shukor ugyancsak kísérleteket végzett, köztük tizet saját hazája megbízásából.

A Nemzetközi Űrállomáson az űrkutatás történetében most először nő a parancsnok Peggy Whitsone személyében.

A Földre visszaérkezett űrhajósokat a kereső egységek helikopteren a legközelebbi repülőtérre vitték, ahonnan Moszkvába indultak.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×