Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Forradalmian új és egyszerű módszer a rák kimutatására

A vizeletből kimutatható a prosztatarák annak a forradalmian új módszernek a segítségével, amelyet Nagy-Britanniában vezettek be a hét végén.

Az orvosok reményei szerint az új módszerrel a prosztatarák az eddiginél korábban és sokkal egyszerűbben kimutatható, nincs ugyanis szükség a fájdalmas és nyomasztó biopsziára, amelynek során kis szövetdarabot metszettek ki a sejtek laboratóriumi vizsgálata céljából.

A módszer ráadásul lehetővé teheti azt is, hogy az emlő- és nyaki rák mintájára a prosztatarák korai felismerésére is nemzeti szűrőprogramot indítsanak.

A rákbetegségek közül a tüdőrák után a prosztatarák a második leggyakoribb halálok a brit férfiak körében; évente 35 ezer új beteget diagnosztizálnak, és tízezren halnak meg miatta.

Eddig vérvizsgálattal próbálták időben megállapítani a betegséget, de ez a módszer nem megbízható. A pácienseket többször is biopsziának kellett alávetni, de ez a módszer egyrészt fertőzésveszélyes, másrészt szintén nem ad végleges és egyértelmű eredményt.

Az új módszerrel a prosztatarákért felelős PCA3 gén által termelt egyik kémiai anyag szintjét vizsgálják, az eredmény pedig a korábbiakhoz képest sokkal megbízhatóbb és pontosabb.

A vizsgálat körülbelül 200 fontba kerül; ez ugyan sokkal több, mint a vérvizsgálat ára - ez tíz font -, viszont sokkal kevesebbe, mint a biopszia (500 font).

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×