Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Forradalmi módszer: két éven belül gyógyítható lehet a rák

Amerikai tudósok szerint két éven belül más emberekből származó immunsejtekkel kezelhetik a rákos betegeket. Az egereken folytatott kísérletek biztatóak.

Zheng Cui, az észak-karolinai Wake Forest Egyetem orvostudományi karának kutatója elmondta: a rák ellen különösen ellenálló emberekből származó immunsejtek akár ötvenszer is hatékonyabbak lehetnek más emberek védekező sejtjeihez képest.

A szakember kutatásai - amelyekről a New Scientist című tudományos lap ezen a héten számolt be - során bebizonyosodott, hogy a ráknak ellenálló egerekből kinyert immunsejtek más egerek szervezetében is sikerrel veszik fel a harcot a halálos betegséggel szemben.

Megkezdték a kísérleteket embereken is

Az amerikai gyógyszerfelügyelet már engedélyezte, hogy az egyetemi kutatók huszonkét páciens szervezetébe befecskendezzék a rákkal szemben ellenálló emberek szervezetéből kinyert granulocitákat, amelyek az immunsejtek egyik osztályát képezik.

Zheng Cui nagyon bizakodóan nyilatkozott: "Ha az eljárás csak feleannyira sikeres az embereknél, mint az egereknél, akkor is legalább a rákos betegek felét meg tudjuk gyógyítani, de legalábbis többévi egészséges életet biztosíthatunk számukra".

A technológia rendelkezésre áll

A szakember hangsúlyozta: a szükséges technológia rendelkezésre áll - a plazmát is így vonják ki a vérből -, így ha a módszer az embereknél is sikeres lesz, már két éven belül sokak életét megmenthetik.

Korábbi kutatásai alatt Zheng Cui száz ember véréből nyert ki granulocitákat, amelyek nagyon eltérő képességekkel rendelkeztek a tumorsejtekkel szemben. A legerősebbek egy nap alatt a rákos sejtek 97 százalékával végeztek, míg a leggyengébbek csak a 2 százalékával.

Az immunrendszer daganatokkal szembeni képességeit a tapasztalatok szerint befolyásolja az életkor, az évszak és a stressz erőssége is.A gyógymód története még 1999-re nyúlik vissza, amikor az észak-karolinai tudósok egy olyan hím egérre lettek figyelmesek, amely többféle rákkal szemben is tökéletesen immunis volt. A szuperegér tizenöt generációval későbbi leszármazottai közül 40 százalék örökölte a védettséget.

Tavaly Zheng Cui alaposan meglepte rákkutató kollégáit, amikor közölte, hogy az egerekben a granulociták biztosítják a rák elleni védettséget. A kutatók ugyanis addig más típusú immunsejtek stimulálásával igyekeztek nagyobb védettséget biztosítani a daganatos betegségekkel szemben.

Automatikusan lépnek akcióba

A granulocitáknak ugyanakkor nincs szükségük bátorításra, automatikusan akcióba lépnek a rákos sejtekkel szemben - igaz, ahogy az adatok mutatják, hatalmas szórás van az eredményességük között.

A transzfúziós módszert még ígéretesebbé teszi, hogy - legalábbis az egerekben - a hatékony granulociták a már kifejlődött daganatokkal szemben is aktivizálták magukat, heteken belül eltüntetve a tumort.

Az egyik vezető brit rákkutató ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a másik szervezetbe juttatott immunsejtek esetében fennáll az a veszély, hogy összetűzésbe kerülnek az új gazdatesttel.

Ezzel kapcsolatban Zheng Cui elmondta: dolgoznak a kockázat minimálisra csökkentésén.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×