Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
111046.97
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Nem csak öregíti, pattanásossá is teszi a bőrt a dohányzás

Amellett, hogy korai halált és súlyos betegségeket okozhat, a dohányzás még pattanásossá is tehet, ennek a hatásának pedig főleg a nők vannak kitéve.

Azt, hogy a dohányzás és a pattanások kialakulása között kapcsolat lehet, az olasz San Gallicano Bőrgyógyászati Intézetben bizonyították be.

A kutatás során ezer 25 és 50 év közötti nőt vizsgáltak meg: közülük a dohányosok 42, míg a nemdohányzóknak csak 10 százaléka volt pattanásos.

Az is bebizonyosodott, hogy azok a dohányosok, akiknek az arcát tizenéves korukban is pattanások borították, négyszer valószínűbb, hogy felnőtt korukban is küzdenek majd a pöttyökkel, mint azok, akik nem szoktak rá a cigarettázásra.

A dohányosoknál különleges pattanások alakulnak ki, ezek ugyanis nincsenek begyulladva, mint az átlagos pattanások.

A brit bőrgyógyászok szövetségének elnöke, Colin Holden elmondta: a bőr korai öregedését és ráncosodását korábban is összefüggésbe hozták már a dohányzással, az azonban, hogy a dohányzás a pattanásossággal is összefügg, csak az utóbbi időben merült fel.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×