Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
111046.97
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Biológiai csoda: pisztrángok születnek lazac szülőktől

Lazacból képesek pisztrángot "előállítani" japán tudósok, akik ezzel a módszerrel próbálják megmenteni a veszélyeztetett halfajt. Kísérleteik eredményeként lazac szülőktől pisztráng utódok születtek.

"Régóta ez a legjobb dolog, ami a biológiában történt" - foglalta össze a japánok eredményeit az Idahói Egyetem zoológia professzora. Joseph Cloud vezeti azt a programot, amelynek során az amerikai tudósok egy lépéssel tovább mennek, és megpróbálják reprodukálni a súlyosan veszélyeztetett sockeye lazacot pisztráng "pótszülők" felhasználásával.

A Tokiói Egyetem kutatói a frissen kikelt, de steril ázsiai maszu lazacba a szivárványos pisztrángból levett spermanövelő sejteket injekcióztak - és kiderült, hogy ennek eredményeként a lazacoknak később pisztráng utódai születtek.

A kutatás eredményét a Science című folyóirat pénteki számában tették közzé, s azonnal fel is keltették a tudományos világ érdeklődését. Eddig ugyanis nem sikerült hatékonyan szaporítani fogságban a súlyosan veszélyeztetett halfajokat - míg a japán módszer komoly sikerrel kecsegtet.

A következő lépés az lesz, hogy a módszert más halfajoknál is kipróbálják, elsősorban azoknál, amelyeket a kihalás veszélye fenyeget.

A japánoknak egyébként a módszerrel egy másik céljuk is van: a kékuszonyú tonhalak számának növelése. Ez az egyik legnépszerűbb halfaj Japánban, a túlhalászás következtében azonban rohamosan fogy a számuk.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×