Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

A Föld esetleges sorsát vetíti előre a tízmilliárd éves bolygó

A Föld esetleges sorsát vetíti előre az eddig ismert egyik legöregebb, mintegy tízmilliárd éves bolygó, amelyet egy nemzetközi kutatócsoport fedezett fel - mondta Paparo Margit csillagász. A Magyar Tudományos Akadémia Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének munkatársa annak kapcsán nyilatkozott a távirati irodának, hogy a felfedezésről szóló cikket a Nature című tudományos hetilap csütörtöki száma közli.

Paparo Margit ismertetése szerint a Roberto Silvotti olasz csillagász vezetésével dolgozó 22 tagú kutatócsoport egy majdnem a fejlődése végén járó, öreg csillag körül keringő óriás gázbolygót fedezett fel.

A Nature-ben közzétett felfedezés előrevetíti a Föld sorsát, azt, hogy milyen lesz bolygónk öt milliárd év múlva, amikor a Nap már kimerítette hidrogénkészletét. A mintegy 10 milliárd éves, V 391 Peg b névre keresztelt égitest az első bolygó, amely túlélte naprendszere centrális csillagának úgynevezett vörös óriás fejlődési fázisát - hangsúlyozta a csillagász.

Vörös óriás

Magyarázata szerint a csillagok magjában a hidrogén-hélium fúzió termeli az energiát. A vörös óriás fázis akkor indul el, amikor a magban kezd kifogyni a hidrogén. Ekkor felgyorsul a hidrogén elégése, s amikor teljesen elfogy a magban, a hélium "következik", amely szénné, valamint oxigénné ég el. A folyamat hatalmas energiát termel, s ez "felfújja" a csillag külső burkát, vörös óriássá változtatva azt.

"A csillag egész szerkezete átrendeződik, térfogata megnövekszik" - foglalta össze a folyamat lényegét a kutató.

A V 3911 Peg b bolygó jelentőségével kapcsolatban Paparo Margit kifejtette, hogy "amikor visszaszámolták", kiderült: 5 milliárd éve ugyanakkora távolságra lehetett naprendszere centrális csillagától, mint a Föld a Naptól.

A vörös óriás állapotában lévő csillag azonban most "kitölti" a Nap-Föld távolság 70 százalékát. "Ez olyan, mintha a mi Napunk majdnem elérne a Földig" - mutatott rá.

Lehet, hogy a Föld túléli - lehet, hogy nem

Ha a Nap kitöltené a távolság 70 százalékát, a Merkúr és a Vénusz mindenképpen eltűnne a Napban, a Mars viszont egyértelműen kívül maradna. A Föld ugyanakkor kritikus távolságra van a Naptól: lehet, hogy bolygónk is elnyelődik, de az is lehet, hogy túléli.

"A számítások azt mutatják, hogy a Föld végül is nem kerül be a Nap légkörébe. Ez a bolygórendszer, amelyik olyan volt, mint a mi Naprendszerünk, bizonyítékot ad nekünk arra, hogy a Föld túlélheti centrális csillagának vörös óriás fázisát" - hangsúlyozta Paparo Margit.

Hozzáfűzte: ez adja a felfedezés jelentőségét, ez indokolja, hogy egy olyan tekintélyes nemzetközi folyóiratban publikálták az eredményeket, mint a Nature. Az elmúlt 15 évben 200 naprendszeren kívüli, úgynevezett exobolygót fedeztek fel, de kevés került be a Nature-be - jegyezte meg a csillagász.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×