Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Megfejtették a vakarózófák titkát

Hosszú ideje találgatják a tudósok, miért vakaróznak olyan önfeledten és azonos mozdulatokkal az észak-amerikai grizzlyk egyes fáknak dőlve. Most kiderült.

A hím medvék egymás közötti kommunikációja a fák megjelölése - derül ki egy új tanulmányból, amely szerint a pár után kutató grizzlyk ezzel jelzik a többieknek: maradjanak távol, így elkerülhetik a verekedést.

"Néhány fát évekig használnak különböző grizzlyk, ám mindannyian ugyanazon a módon közelítik meg azokat. Az előttük ott járt más medvék lábnyomaiba lépnek, ahogy a fák felé tartanak, és vizelnek" - mondta a Owen Nevin viselkedéskutató.

"Először a hátukkal dörzsölik a fát, majd megfordulnak, beleharapnak és összekarmolják a törzset. Aztán medve módjára megölelik és a mellkasukat dörzsölik hozzá, végül ismét a hátukat vakarják meg a segítségével" - tette hozzá a Cumbria Egyetem munkatársa.

Kommunikáció

A kutatókat régóta foglalkoztatja a kérdés, miért dörgölőznek a medvék éppen ezekhez a fákhoz. Az egyik elmélet szerint azért teszik, hogy megvakarjanak egy viszkető pontot, egy másik szerint pedig, hogy megszabaduljanak a bundájukba költözött élősködőktől.

Hogy kiderítse, mi is a valódi ok, Owen Nevin egy 150 négyzetkilométeres körzetben élő medvepopulációt vizsgált Kanadában.

Infravörös érzékelővel ellátott digitális kamerákat állított fel négy, a medvék által gyakran felkeresett vakarózófa közelében, és műholdas nyomkövetőt rakott néhány medvére, hogy figyelhesse mozgásukat.A kutatás során kiderült, hogy a hím medvék megjelölik és figyelik ezeket, a nőstények azonban tudomást sem vesznek ezekről a törzsekről.

A műholdas adatok azt mutatták, hogy a grizzlyk széles körben járnak a fák körül, és ha elmennek mellettük, újra megjelölik azokat, miközben nőstények után kutatnak.

"Ne csinálj balhét!"

Owen Nevin szerint a medvék ezzel azt jelzik a többi hímnek, hogy jobb, ha elkerülik a környéket, különben összeütközésbe kerülhetnek.

"Egy hatalmas grizzly medve számára csak más nagy medvék jelenthetnek potenciális életveszélyt, ezért az állatok sok stratégiát kifejlesztettek annak érdekében, hogy elkerüljék a küzdelmeket" - mondta a kutató.

A kamerák azt is megörökítették, hogy gyakran medvebocsok is meglátogatják a fákat, őket azonban elzavarják a környékbeli hímek.

Lehetséges, hogy a kicsik azért mennek éppen ezekhez a fákhoz, hogy olyan szaguk legyen, mint egy másik hím medvének, hiszen azok, amikor párzásra készülnek, gyakran megölik a választott nőstény bocsait.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×