Infostart.hu
eur:
388.6
usd:
330.05
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Alagúttal előzik meg az újabb vérfürdőt

Alagutakat építenek egy autóút alá egy kanadani nemzeti parkban, hogy így mentsék meg a területen vándorló hosszúujjú harántfogúgőték életét, amelyeket korábban tömegével ütöttek el az autósok.

Az összesen 40 ezer kanadai dollárba (mintegy 7,2 millió forintba) kerülő alagutak az év végére készülnek el az Alberta tartomány déli részén fekvő Waterton Lakes Nemzeti Parkban, ami a park munkatársainak reményei szerint véget vet a gőték vérfürdőjének.

A projekt célja, hogy a 13 centiméter hosszú kétéltűek biztonságosan átjussanak az úttest alatt éjszakai vándorútjuk idején, amikor az erdőből a szaporodásuk helyéül szolgáló tóba özönlenek.

Ezen a területen néhány száz, esetleg ezernél valamivel több hosszúujjú harántfogúgőte él, az autók miatti halálozási arányt a kutatók 10 és 40 százalék közé teszik. Mivel a 800 méteres utat éjszaka és esőben teszik meg, az apró állatokat képtelenség észrevenni a volán mögül.

A kilencvenes évek elején önkéntesek segítettek a gőtéknek átkelni az úton, majd az útpadka különböző módosításaival kísérleteztek, váltakozó eredménnyel.

Most négy, egyenként 12 méter hosszú alagutat építenek meg, amelyek közül a két szélső 600 méteres útszakaszt fog át. Már csak az a kérdés, mit szólnak majd a gőték a lehetőséghez.

Címlapról ajánljuk
Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke az InfoRádióban arról beszélt, hogy sokat javult a helyzet az adventi időszakban az elmúlt két évtizedben, de még mindig tíz-tizenöt százalékkal megnő év végén azok száma, akik szorongásukkal, fájdalmukkal, vagy éppen a magány miatt megkeresik valamelyik tagszolgálatot.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×