Infostart.hu
eur:
388.66
usd:
330.05
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Az alkohol újabb jótékony hatása

Az alkoholfogyasztás csökkentheti a veserák kialakulásának kockázatát - derül ki egy nagy létszámú mintán végzett svédországi kutatásból.

A Karolinska Intézet kutatói 885 veserákban szenvedőt és 1.204 egészséges embert vontak be a vizsgálatba, amelyben az alkoholfogyasztási szokásokat nemcsak mennyiség, hanem fajták szerint is feljegyezték.

Utóbbiak közül például a közepesen erősnek minősített sör alkoholtartalma 2,8 százalék (2,8 gramm alkohol 100 milligramm sörben), a vörösboré 9,9 százalék, az erős likőré 32 százalék volt.

A tudósok azt állapították meg, hogy a hetente 620 gramm etanolt (azaz alkoholt) elfogyasztóknál 40 százalékkal volt kisebb a vesedaganat kialakulásának esélye azokhoz képest, akik egyáltalán nem ittak szeszt.

A képet ugyanakkor árnyalja, hogy ezt az összefüggést csak a vörösbort, a fehérbort és az erős sört fogyasztóknál lehetett kimutatni, a gyenge vagy közepesen erős sör, valamint az erős likőr nem védett a veserákkal szemben.

A kutatók leginkább csak találgatják ennek okait. A borok és a sörök fenolokat tartalmaznak, amelyek antioxidáns és antimutagén tulajdonságokkal bírnak, így ezek egy lehetséges magyarázat alapjaként szolgálnak.

"Ugyanakkor az általunk három különböző alkoholfajta esetében megfigyelt összefüggés és az ehhez tartozó etanolbevitel arra utal, hogy inkább maga az alkohol és nem az egyes italfajták felelősek a kockázat csökkentéséért" - írták a svédországi szakemberek a British Journal of Cancer című szaklapban.

Az alkohollal kapcsolatban már számos pozitív és negatív hatást mutattak ki, a megfigyelések egyik közös jellemzője, hogy a túlzásba vitt ivászat mindenképpen káros, a mérsékelt borfogyasztás ellenben segíthet elkerülni a szív- és érrendszeri betegségeket.

Címlapról ajánljuk
Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke az InfoRádióban arról beszélt, hogy sokat javult a helyzet az adventi időszakban az elmúlt két évtizedben, de még mindig tíz-tizenöt százalékkal megnő év végén azok száma, akik szorongásukkal, fájdalmukkal, vagy éppen a magány miatt megkeresik valamelyik tagszolgálatot.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×