Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Talán van remény a kihalófélben lévő majomfaj számára

A 25 legveszélyeztetettebb főemlősfaj közé tartozik az a majomfaj, amelynek újabb képviselőire bukkantak Vietnamban. A becslések szerint csupán ezer szürkelábú karcsúmajom él a Földön.

Az eddig ismert legnagyobb létszámú szürkelábú karcsúmajom-csoportot találták meg Vietnam egy távoli részén. A szakértők szerint a felfedezés megmentheti a súlyosan veszélyeztetett fajt a kihalástól.

A ritka majmok Vietnam öt tartományában szétszóródva élnek, a kutatók szerint mindössze ezer példány létezhet még. Korábban csak egyetlen, száztagúnál valamivel nagyobb csoportról tudtak.

"Nagyon ritka, hogy ekkora létszámú populációt találunk ilyen kis területen, főleg olyan fajok esetében, amelyek a kihalás szélén állnak. Ez azt jelenti, hogy ezt a csoportot nem ritkította meg a vadászat, mint a többit" - mondta a Természetvédelmi Világalap munkatársa.

Barney Long biológus szerint a környékbeli erdőkben még több majmot is találhatnak, hiszen a területnek eddig csak kis részét vizsgálták át.

A szürkelábú karcsúmajmot, amelynek testét szürke, pofáját pedig narancssárga és krémszínű szőr borítja, meglehetősen későn fedezték fel, először 1997-ben írták le.

Címlapról ajánljuk
Klímaküzdelem – Szép lassan szembefordult az olajországokkal Kína

Klímaküzdelem – Szép lassan szembefordult az olajországokkal Kína

Az olajországok ismét lefékezték az ENSZ klímatárgyalásait – eről beszélt az Inforádióban Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center társalapítója, senior klímapolitikai tanácsadója. A júniusban Bonnban rendezett egyeztetéseken több kulcsfontosságú kérdésben sem született megállapodás, miközben figyelemre méltó geopolitikai változásként látszik, hogy Kína egyre inkább a nemzetközi klímaegyüttműködés fenntartása mellett lép fel.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×