Infostart.hu
eur:
353.89
usd:
309.67
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Nagyon öregek a sziklába vésett betűk

Kínai régészek ősi sziklavéseteket tanulmányoznak, amelyek szerintük annak bizonyítékai, hogy a kínai írás évezredekkel idősebb, mint eddig gondolták.

A kutatók az ország északnyugati részén több mint kétezer képi szimbólumot azonosítottak, amelyek feltételezéseik szerint nyolcezer évesek.

A tudósok azt mondják, hogy a kőbe vésett jelek nagy hasonlatosságot mutatnak az ősi kínai írásjegyekkel.

A kutatók eddig úgy gondolták, hogy a kínai írásjelek 4.500 évvel ezelőtt jelentek meg.

A sziklába vésett jeleket az 1980-as években fedezték fel. A szimbólumok mintegy 15 négyzetkilométernyi követ borítanak be, és összesen nyolcezer alakot - köztük nap-, hold-, csillag- és istenábrázolások -, valamint vadászatot és állatok legeltetését bemutató jelenetet lehet azonosítani.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Fordulat: mégsincs a NAV-nak még végleges új elnöke

Fordulat: mégsincs a NAV-nak még végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Mindez fordulatot jelent a korábban kommunikált tervekhez képest: a tárcavezető hétfő reggel ugyanis még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát. A fordulat azok után következett be, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×