Infostart.hu
eur:
368.55
usd:
318.27
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Csányi: Sokat tanulhatunk a kutyáktól

Az ember fejlődése alapján megállapítható, hogy optimális viselkedését közösségben tudja kifejteni, ezért nem szabad túlhangsúlyozni az egymás közti verseny jelentőségét, és oda kell figyelni, hogyan élnek a többiek, akik nem egy adott verseny nyertesei - erről beszélt az InfoRádiónak Csányi Vilmos etológus, aki Emberek, kutyák - viselkedésevolúció címmel a legújabb etológiai vizsgálatokról tart előadást a Magyar Tudományos Akadémia szervezésében.

Az etológus a téma kiválasztásának magyarázatát messziről kezdte, mint mondta, az emberek 6,5 millió évvel ezelőtt váltak el a csimpánzoktól. A csimpánzok csoportokban élnek, a csoportok egy területet laknak be. A terület védelmén túl azonban mindent egyedül csinálnak.

A csimpánzok és az emberek

Az emberek azonban nem így működnek - tette hozzá Csányi Vilmos, hangsúlyozva: az emberek csoportjai közösségek lettek. A közösségek tagjai pedig szívesen töltik együtt az idejüket. Közösen tevékenykednek, közös hiedelmeik, elképzeléseik vannak arról, hogyan kell élni, gyermekeket nevelni és minden mást csinálni.

Csányi Vilmos szerint, ha ezt a három dolgot, azaz a közös akciót, a közös hiedelmeket és a közös konstrukciót megéli egy embercsoport, akkor rövid idő alatt a közösség tagjai a saját érdekeiket a közösség érdekei mögé sorolják.

A legújabb vizsgálatok szerint a kutyák sok tízezer éve élnek együtt az emberekkel - mondta az etológus, hozzátéve: egy tízéves vizsgálat során kiderült, hogy a kutya sok olyan tulajdonságot mutat, ami az emberre is jellemző. A kutyák is képesek rítusok kialakítására, szabályok követésére, és fejlett a szociális érzékük.

Érdemes a kutyákat vizsgálni

Épp ezért a viselkedésük vizsgálatával az emberről is sokat meg lehet tudni.

A kutató szerint a viselkedésevolúció sokat adhat az emberiségnek. A modern társadalmak problémájának vizsgálatakor érdemes az ember biológiáját figyelembe venni.

A verseny túlhangsúlyozása például nem feltétlenül jó az emberi közösségek számára, hiszen nem csak az a fontos, hogy legyen néhány nyertes, hanem az is, hogy a többiek is megfelelő társadalmi életet éljenek.

Ha pedig tudjuk, hogy az ember az optimális viselkedését közösségben tudja kifejteni, akkor serkenteni kell a közösségek kialakulását és fennmaradását. Csányi Vilmos szerint azonban ennek nem sok jelét lehet látni a mai világban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×