Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

Hamarosan új kontinens keletkezik!

Azt eddig is tudták a kutatók, hogy az afrikai kontinensről leszakad egy darab, azt azonban nem, hogy az Afrika szarvának nevezett földdarab a korábbi becsléseknél gyorsabban válik le a Fekete kontinensről. Az Oxfordi Egyetem geológusai erről publikáltak egy kutatást a Nature című folyóiratban.

Ezen a területen a kéregrétegek mozognak, és az így keletkező feszültség töréshez vezethet - mondta ez az InfoRádióban az ELTE Geofizikai tanszékének tanára.

Horváth Ferenc hozzátette: látható a kelet-afrikai árokrendszer jövője, hiszen az szét fog szakadni, és olyan lesz majd mint a Vörös-tenger. Nagyon közel áll ez az árokrendszer ahhoz, hogy véglegesen elváljon, ami drasztikus környezeti változást fog okozni.

Afrikának a szarva független kis kontinens lesz. A távolodás sebessége néhány centiméter évente. Így Szomália egy önálló kontinensé válhat.

Az egyetemi tanár megjegyezte: ez nem "holnap" lesz, de mindenképpen korábban, mint azt eddig gondolták.

Ebben a folyamatban sűrűbbek lesznek a környéken a földrengések, és a megnövekedett vulkáni tevékenységekben olyan gázok keletkezhetnek, amelyek a föld globális klímáját is befolyásolhatják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×