Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Tonna és Mázsa nyerte a mamutkeresztelőt

A Tonna és a Mázsa nevet kapta az a két mamut, amelyek csontjai a nyáron egy útépítésen kerültek elő. Az utat megrendelő Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság (UKIG) névadó pályázatára több száz javaslat érkezett. A két csontváz remélhetőleg hamarosan látható lesz a Bakonyi Természettudományi Múzeumban - közölte az UKIG az InfoRádióval.

A két állat csontjai a 71-es főút Balatonakarattya-Balatonfűzfő elkerülő szakaszának építése közben, a földmunkák során kerültek elő.

A névadó ünnepségen Kasper Ágota, a Bakonyi Természettudományi Múzeum igazgatója elmondta, hogy a múzeum egy komplex jégkorszaki kiállítás tervével megpályázta az Apponyi Albert Mecenatúra támogatását, így remélhetőleg jövőre már láthatók lesznek a maradványok.

A két állat csontjainak mintegy 60-70 százaléka került elő, ami bőven elegendő ahhoz, hogy a múzeum munkatársai rekonstruálják és kiállítsák a csontvázakat - mondta Katona Lajos geológus.

Az eddigi ismeretek alapján a kölyök magassága mintegy 1,5 méter, agyarának hossza 25 centiméter lehetett, míg a kifejlett példány 2,5-3 méteresre nőtt, agyara pedig másfél méteres volt. A kutató szerint Magyarországon eddig hat mamutleletre bukkantak, de a kölykök csontvázai világszerte is ritkaságnak számítanak.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: 77 év után most békét köthet Izrael és Libanon – de ez nem rajtuk fog múlni

Szakértő: 77 év után most békét köthet Izrael és Libanon – de ez nem rajtuk fog múlni

Az Egyesült Államok közvetítésével Izrael és Libanon egy trilaterális keretmegállapodást írt alá Washingtonban június 26-án. Bár egyezmény még nem békeszerződés, de komoly lehetőség nyílhat az 1948-49 óta tartó háborús állapot lezárására. Mindez azonban azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e kikerülnie Libanonnak a Hezbollah szorításából – erről beszélt az InfoRádióban Nagy Dávid, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője, biztonság- és védelempolitikai szakértő.

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a kétszer is egyenlítő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×