Mielőtt röviden összefoglalnánk tokiói szereplésének történetét, érdemes felidézni egy másik nagy bajnok öt évvel korábbi esetét. Az akkor 27 éves Gyurta Dániel címvédőként utazott Rio de Janeiróba, fő számában, a 200 mellen címvédőként a tizenhetedik időt úszta, nem jutott a középdöntőbe, majd odaállt a 100 mellhez, ahol holtversenyes tizenhatodik lett, de a szétúszás előtt visszalépett. A közösségi média nem kímélte, s kapott a sajtó egy részétől is hideget-meleget – nem tisztelték benne a bajnokot, aki éveken át verhetetlen volt, akit addig egy emberként imádott az ország, aki 15 évesen nyert már olimpiai érmet, majd Londonban felült a hosszabbik mellúszószám trónjára. Sokan akarták utána összetörni a saját maga által megalkotott képletes szobrát.

Hosszú Katinka 2015 és 2019 között járt pályafutása csúcsán, ez idő alatt nagyrészt Shane Tusup volt az edzője, egy ideig a férje is. Kitaláltak egy új felkészülési metódust, ami – amellett, hogy az úszóvilág változásainak köszönhetően rendkívül jól is jövedelmezett – siker után sikert hozott. Katinka a Forbes listája szerint a legutóbbi öt esztendő mindegyikében a legértékesebb magyar sportoló volt. Külföldön olyan elismerésekben volt része, mint egyetlen más úszónknak sem korábban, kétszer is megválasztották Európa legjobb sportolónőjének.

Pályafutásának íve, ma már világosan látható, megtört a Shane Tusuppal való szakmai szakítás után,

noha a riói három aranyérme után a kvangdzsui világbajnokságon még övé volt mindkét vegyesúszó szám aranya. Nyilván sok sportoló mondhatja el magáról és okkal teszi, hogy a koronavírusjárvány és annak következményeként a nemzetközi sportélet szinte teljes leállása váratlan és nehezen orvosolható problémák elé állította, Hosszú Katinkának a teljes addigi nyerő szisztémát sutba kellett dobni. Ráadásul az úszás továbbra sem (elsősorban) a harmincasok sportja, rosszul jött az olimpia elhalasztása.

Egyéni számban, magyar úszónő korábban még soha nem úszott döntőt túl a harmincon.

Hosszú Katinka kettőben is bekerült Tokióban a legjobb nyolcba.

A fentiek dacára: természetesen formán kívül úszott a tokiói olimpián. S ezen még az a tény sem változtat, legfeljebb a vele szemben magasra hágó indulatokat teszi kevéssé érthetővé, hogy a magyar úszónők közül, immár nagyon nagy biztonsággal kijelenthető, senki más nem úszott-úszik két egyéni számban is döntőt. Egyet is csak Kapás Boglárka, Mihályvári-Farkas Viktória, s talán szombaton majd Burián Kata.

Az őt támadók kifogásolják visszalépését a 200 méteres pillangóúszástól. Ha már itthon nem vállalja, Jakabos Zsuzsannát nevezi a szövetség, aki a váltóban úszott, tehát kint van Tokióban, s akiről edzője és egyben férje, Petrov Iván a következőket nyilatkozta az Indexnek: „Zsu nincs olyan formában, hogy döntőbe tudott volna jutni 200 méter pillangón. A feleségem semmiről sem maradt le, hiszen kint van Tokióban, ráadásul így pihenten léphet rajtkőre a 4×200 méteres gyorsváltóban, ahol még pontszerzési esélye is van a magyar stafétának.” Be is jutottak a döntőbe, pontot is szereztek.

Katinka egyébként úszott volna pillangón, ha előtte nem kerül döntőbe a 200 vegyesen. Megkapta a választás jogát – élt vele.

Ez az olimpia nem sikerült a számára. Ez leginkább neki fájhat – még jobban, mint „néha” az úszás, pedig az sem „piskóta” –, és persze fáj rengeteg rajongójának. Már nem ő a vegyesúszás uralkodónője, már nem ő a legkiugróbb eredményeket elérő magyar úszónő az olimpián, de még nagyon hosszú ideig ő marad az egyetlen magyar úszónője a XXI. századnak, aki egy olimpián három aranyérmet nyert, aki forradalmasította az úszást edzésmódszereivel, szervezőmunkájával, profizmusával.

A végsőkig reménykedett abban, hogy – ahogyan régen – a verseny közeledtével javul a forma, „fogynak” a hol tized, hol teljes másodpercek, de ez most nem sikerült.