A 18 éves Márton Viviana a magyar tekvondó történetének első ötkarikás érmét és egyben olimpiai bajnoki címét nyerte Párizsban, miután a 67 kilogrammos kategória döntőjében 2–0-ra (7:1, 4.2) győzött az Európa Játékok-győztes, vb-ezüstérmes szerb Aleksandra Perisic ellen. A tenerifei születésű sportoló az InfoRádiónak nyilatkozva emlékezett vissza emlékezetes párizsi menetelésére.

Tizennyolc évesen olimpiai bajnoknak mondhatja magát. Milyen érzés?

Nagyon boldog vagyok, de még mindig nehéz elhinni, hogy megvan. Nagyszerű érzés, hogy bármikor a kezemben foghatom vagy a nyakamba akaszthatom az olimpiai aranyérmet. Rengeteg munkám van ebben, csodálatos érzés, hogy sikerült.

Nagyjából fél éve mutatkoztak be az ikertestvérével, Luanával egy újpesti sajtótájékoztatón a magyar közönségnek, és akkor határozottan kijelentették, hogy olimpiai bajnokok lesznek. Ez önnek sikerült Párizsban. Mi kellett ehhez a nagy sikerhez a magabiztosság és az önbizalom mellett?

Mindketten nagyon bízunk magunkban, és számunkra nem kérdés, hogy erősebben edzünk és összpontosítunk bárki másnál. Pontosan tudtuk, hogy ha jól felkészülünk és kellően odatesszük magunkat, nyerni fogunk. Most ez nekem sikerült, a testvérem sajnos nem versenyezhetett az olimpián. A mi párosunkban igazi szupererő rejlik.

Hogyan élte meg az egyes meccseket az első olimpiáján? Nem vezetett könnyű út a döntőig, ott azonban nem tűnt úgy, hogy különösebben izgulna.

Egyáltalán nem izgultam, csak élvezni akartam, mert nagyon megkönnyebbültem, amikor bejutottam a döntőbe. Igazából ott már bármilyen eredménynek örültem volna, felszabadultan küzdöttem. Persze nagyon akartam az aranyérmet, hiszen azért mentem Párizsba. Összességében nagyon élveztem a döntőt, sokszor kinéztem a lelátóra, óriási volt a hangulat. Sok-sok néző szurkolt nekem, csodálatos volt az egész. Próbáltam csinálni a show-t, ők pedig vevők voltak rá.

Tudatosan készült erre vagy ez ösztönösen jött?

Ösztönösen jött. Voltak azért nehéz pillanataim a meccseken, és sokat segítetten nekem a nagy szurkolás. Végig éreztem, hogy a közönség nagy része mellettem áll, amiért nagyon hálás vagyok nekik.

Szakmailag melyik volt a legjobb mérkőzése?

Az amerikai Kristina Teachout elleni negyeddöntő és a belga Sarah Chaari elleni elődöntő. Nagyon intenzív és nagyon szoros meccs volt mind a kettő.

Nagyon fiatalon lett olimpiai bajnok, még hosszú sportkarrier áll ön előtt. Mi következik most? Újabb célt tűz ki maga elé? Változtatni fognak valamin?

A testvéremmel és a teljes edzői stábbal folytatjuk, amit eddig csináltunk, nem tervezünk nagy változtatásokat. Amit eddig csináltunk, a legtöbbször bevált. Annyit megígérhetek, hogy mindketten nagyon keményen fogunk edzeni, és megpróbáljuk megnyerni azokat a versenyeket, amelyeken elindulunk. Remélem, a Los Angeles-i olimpián már Luana is megküzdhet majd az olimpiai bajnoki címért.