Infostart.hu
eur:
368.2
usd:
318
bux:
146953.46
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka
Márton Viviana a női tekvondósok 67 kilogrammos versenyének döntőjében a 2024-es párizsi nyári olimpián a Grand Palais kiállítócsarnokban 2024. augusztus 9-én.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Márton Viviana: szeretném, hogy mindenki megőrüljön

A legújabb magyar olimpiai bajnok Tenerifén született, ikertestvére tanácsaival, spanyol és finn edzői felkészítéssel jutott el a csúcsra 18 évesen.

„Tökéletes döntő volt. A legnagyobb álmom volt ide eljutni, az egész nap során lépésről lépésre mentem, és minden kijött, tökéletesen alakult” – kezdte értékelését aranyéremmel a nyakában Márton Viviana, miután két menetben legyőzte a szerb Aleksandra Perisicet az olimpián.

A 18 éves tekvondós hozzátette, a döntőben látszott, hogy ő az erősebb, jól védekezett, és nem tudott mit kezdeni ellene a szerb rivális. „A négy közül a legkönnyebb ez volt, de oda kellett állni rendesen és nem lehetett lenyugodni” – mondta a fináléról. A legnehezebbnek a második és a harmadik ellenfelet nevezte, vagyis az amerikai Teachoutot és a belga Chaarit, utóbbi ellen fáradt el a legjobban, és akkor voltak olyan fontos pillanatok, amikor nem szabadott hibázni.

Sütött róla, hogy teher nélkül ment bele a küzdelmekbe, a döntőt is élvezte, mosolygott, hergelte a közönséget, majd táncolt. Elismerte, hogy a fináléba jutással lekerült róla a teher, de az arany volt a célja. Emellett élvezni akarta a meccs minden pillanatát.

A siker után táncra perdült, amit a közönség is díjazott. „Ez ösztönösen jön, azt szeretném, hogy mindenki megőrüljön és táncoljon velem."

Ikertestvére, Luana tavaly világbajnok volt 57 kg-ban, ám az olimpiára nem szerzett kvalifikációt. Párizsban edzőpartnerként volt ott, és végig segítette Vivianát.

„Minden meccs előtt elmondta, hogy figyeljek oda, legyek erős, gyors, végig koncentráljak, ne hibázzak, és én vagyok a legjobb”

– mondta a testvéri tanácsokról a friss bajnok. A két lány gyerekkori álma volt, hogy olimpiai bajnokok lesznek, és Viviana számára nagy öröm, hogy együtt érték el ezt, mégha testvére most nem is tudott versenyezni. Remélik, hogy négy év múlva Los Angelesben mindketten ott lesznek.

A magyar mellett a Kanári-szigetek zászlaját is felemelte a győzelem után, ugyanis az ikrek Tenerifén születtek. A szüleik, Barbara és Zsolt a nyaralások alatt kedvelték meg annyira a szigetet, hogy kiköltöztek – és azóta is Spanyolországban élnek. A család néhány éve Madridban lakik, pont azért, hogy a lányok jobb körülmények között edzhessenek. Spanyolországban Jesus Ramal, az egyik leghíresebb edző irányítja a felkészülésüket finn feleségével, Suvi Mikkonennel – az olimpián mindketten ott voltak.

Tehetségük gyorsan megmutatkozott, utánpótláskorban sikert sikerre halmoztak, 2021-ben junior Európa-bajnokok lettek. Viviana a tavalyi vb-n az ötödik lett, majd a szófiai kvalifikációról jutott el az olimpiára. Luana az 57 kg-os, Viviana pedig a 62 kg-osok között versenyez, de utóbbi kategória nincs az olimpián, ezért a 67 kg-osok között verte végig a mezőnyt.

Pénteken a magyar Google-ben Márton Viviana nevére kerestek rá a legtöbben a sportággal együtt, vagyis sok magyar szurkoló követte az eredményeket, és nézett utána annak, hogy

ki is ez a 18 éves lány.

A friss olimpiai bajnok reméli, hogy ezek után többen kezdik el a tekvondót és a versenyeken is több néző lesz.

Címlapról ajánljuk
„Ökörségnek gondolhatják a diákok, pedig ha jobban belegondolnak…” – Koren Balázs a tanévkezdésről
Aréna

„Ökörségnek gondolhatják a diákok, pedig ha jobban belegondolnak…” – Koren Balázs a tanévkezdésről

A Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára szerint míg a közoktatásban kötött, jól felépített órarend segíti a diákokat, a felsőoktatásban már saját maguknak kell megszervezniük tanulási rendjüket, ami hirtelen váltást jelenthet. Koren Balázs, a Pro Suli szakmai vezetője szerint fontos lenne, hogy a tanulók mindig értsék, mi és miért történik velük az oktatási rendszerben.

Nem kevesebb mint negyven napirendi pont a kormányülésen

Köztük az önálló Országos Környezetvédelmi Főhatóság létrehozása, a korábban beharangozott szigorítások a környezetvédelmi szankcióknál, illetve egy eddig nem látott mértékű országos fásítási program is – közölte a miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videójában. A szerdai napon ül a kormány.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Tartja magát az amerikai munkaerőpiac, de az igazi teszt pénteken jön

Tartja magát az amerikai munkaerőpiac, de az igazi teszt pénteken jön

Az ADP felmérése szerint augusztusban mindössze 38 ezer fővel bővült az amerikai foglalkoztatottság, elmaradva a várt 47 ezertől és az előző havi 44 ezertől is. A gyenge adat tovább erősíti az amerikai fogyasztó helyzetével kapcsolatos aggodalmakat, miközben a reálfogyasztás stagnál. Az előretekintő indikátorok ugyanakkor továbbra is bíztatóak, így a kép sérülékeny, de nem katasztrofális. A piacok most a pénteki részletes munkaerőpiaci jelentésre figyelnek, amely meghatározó lehet az amerikai kamatpálya szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×