Infostart.hu
eur:
379.56
usd:
321.86
bux:
131158.76
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Lehmann Csongor a célban a férfi triatlonosok versenyében a 2024-es párizsi nyári olimpián 2024. július 31-én. Lehmann Csongor a 11. helyen végzett.
Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Lehmann Csongor: így enyhén szólva is nehéz volt

Nem várt nehézségekkel kellett megküzdenie a férfi triatlonosok szerdai versenyében Lehmann Csongornak, aki ezért nem tudta megvalósítani tervét, hogy az első hatban végezzen.

A tiszaújvárosi sportolóarról beszélt a verseny után, hogy az úszás alapvetően határozta meg a szereplését. Ebben tőle szokatlanul nagyon hátul végzett és onnan kellett felkapaszkodnia, végül 11. lett.

„Nagyon készültem erre a versenyre, és azt gondolom, hogy nagyon jó formában voltam, de ami elromolhatott, az is el is romlott

– összegezte tömören a III. Sándor hídon a történteket a 25 éves versenyző. – Az első bójánál leverték a szemüvegemet és a sapkámat, onnantól az 1500 hátralévő részét szemüveg nélkül kellett leúsznom, így pedig enyhén szólva is nehéz volt. Épp ezért nem a megszokott helyen jöttem ki a vízből, nem az elsők, hanem az utolsók között.”

Lehmann szavai szerint a kerékpározás arról szólt, hogy a bollyal felzárkózzon, ami sikerült, de sok erőt kivett a lábaiból.

„Mindennek ellenére nagyon jó helyen kezdtem meg a futást és úgy indultam, hogy ebből bármi lehet, de sajnos hiányzott az az erő a lábamból, ami a kerékpározásnál elment” – jegyezte meg, hozzátéve: büszke, amiért fel tudott állni minden nehéz helyzetből és még a végén is nagyot hajrázott, így megelőzte a címvédő Kristian Blummenfeltet, de sajnálja, hogy nem tudott a legjobb hat között végezni, amire nagyobb esélye lett volna, ha nem kap büntetést. „Az úszáson azért hibáztam és kaptam büntetést, mert nem volt szemüvegem és nem láttam jól. Ezt nagyon sajnálom, szerintem

akár négy-öt helyet is jelentett.”

A Tokióban hetedik Bicsák Bence elégedettebben értékelt, mint mondta, az elmúlt két éve nagyon nehéz volt, ezért örül, hogy jó versenyt teljesített és a 16. helyen végzett.

„A Szajnában nagyon kemény volt úszni, de nagyon sokat készültem erre a részére a versenynek, mert én nem vagyok igazán jó úszó és ez folyóvízben extrahátrányt jelent a jobbakkal szemben – mondta Bicsák. – Szerintem jól is sikerült az úszás, ott voltunk az üldözőbolyban, a kerékpár alatt pedig fel is értünk, de a futásomon azért meglátszott, hogy az úszásra készültem nagyon és nem tudtam úgy kilazulni, ahogy szerettem volna.”

Bicsák Bence azt is elárulta, hogy a kerékpározás után a depóban nagyot hibázott, így rengeteg időt vesztett a futásra. „A második depót nagyon elrontottam, kiesett a cuccom a kosárból és vissza kellett raknom. Ennek ellenére megtettem mindent, amit tudtam. A 29. helyen kvalifikáltam és 16. lettem, ennek örülök” – jegyezte meg a 28 éves sportoló.

Címlapról ajánljuk
Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
Itt az EKB kamatdöntése!

Itt az EKB kamatdöntése!

Megérkezett a bejelentés az Európai Központi Bank (EKB) idei első kamatdöntéséről, melyben a testület Kormányzótanácsa változatlanul a 2 százalékos szinten hagyta az irányadó betéti rátát. A mai kamatdöntő ülés legfontosabb kérdése azonban nem maga a döntés, hanem az, hogy a közelmúlt eseményei (hirtelen gyengülő dollár és erősödő euró, geopolitikai ellentétek, meglepő növekedési és inflációs adatok) mennyire térítették el az EKB-t a korábban kijelölt monetáris politikai pályáról. Ezen kérdésekre vélhetően Christine Lagarde jegybankelnök sajtótájékoztatója adja meg a válaszokat. Az eseményről ebben a cikkben élőben tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×