Infostart.hu
eur:
375.3
usd:
317.68
bux:
0
2026. február 26. csütörtök Edina
Milák Kristóf a 200 méteres férfi pillangóúszás döntőjében a Debreceni Sportuszodában 2022. április 21-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Anikó

Sós Csaba „ártatlan” hírt közölt Milák Kristófról

Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya szerint több területen is akad probléma a párizsi olimpián, és a szakember azt is elárulta, hogy Milák Kristóf váltóban nem úszik majd a francia fővárosban.

„Vegyesek a tapasztalataink, hiszen a transzportunk az olimpiai faluból például katasztrofális, harmincöt perc és másfél óra között mozog a dolog, volt olyan sofőr, aki úgy eltévedt, hogy visszament a faluhoz. Az étel a versenyzők szerint elég silány, és gyakran előfordul, hogy el is fogy” – nyilatkozott a kapitány egy nappal a szombati rajt előtt a közmédiának a medencés versenyek helyszínén, a harmincezer néző befogadására is alkalmas La Défense Arénában.

Hozzátette, a kialakított medence vízmélysége a világeseményeken megszokott három méteres helyett csak kétméteres, így a „fizika szabályainak” megfelelően várhatóan lassabbak lesznek majd a versenyek, hiszen a hullámok sokkal jobban visszaverődnek, s véleménye szerint jóval kevesebb világcsúcs fog születni.

„Persze ami nekünk a legfontosabb, hogy van a medencében víz, a mélység mindenkinek ugyanannyi lesz, a melegítő medence pedig akkora, amekkorát még nem láttam. A nézőtér hatalmas, biztos vagyok benne, hogy remek hangulatú versenyeket láthat majd a közönség” – mondta a szakember.

Sós Csaba Milák Kristóffal kapcsolatban elárulta, az, hogy még nem érkezett meg Párizsba, nem befolyásolja az egyéni szereplését, hiszen nincs időeltolódás, otthoni körülmények között pedig nyugodtabban készülhet.

„Az elmúlt időszakban azt gondolom, ez a legártatlanabb hír vele kapcsolatban”

– fogalmazott.

Hozzátette, a 200 méter pillangó címvédője már a júniusi, belgrádi Európa-bajnokságot követően megbeszélte vele, hogy csak egyéniben indul majd, így a 4x100 méteres férfi váltó a Németh Nándor, Kós Hubert, Szabó Szebasztián, Jászó Ádám összeállításban ugrik medencébe.

„Azt gondolom, ez a váltó nélküle is nagyon erős, és reális esélye van a döntőbe jutásra” – fűzte hozzá a szövetségi kapitány.

Az úszóversenyek előfutamai minden nap 11 órakor kezdődnek a Paris La Défense Arénában, míg az elődöntőket és a finálékat 20.30-tól rendezik.

Címlapról ajánljuk
Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

A szlovák kormány kész további ellenlépésekre Ukrajnával szemben az olajszállítások leállítása miatt, miközben továbbra is támogatja Kijev európai uniós csatlakozását, de csak feltételekkel. Erről beszélt a szerdai kormányülés után Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki korrupt országnak nevezte Ukrajnát, amely tiszteletlenül viselkedik az uniós tagállamokkal szemben.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Történelmi nyereségről jelentett az Erste Bécsből, és még csak most jön a nagy ugrás

Történelmi nyereségről jelentett az Erste Bécsből, és még csak most jön a nagy ugrás

Történetében először átlépte a 3,5 milliárd eurót az Erste Group éves adózás utáni eredménye. Az év egészében 12%-os, csak a negyedik negyedévben 55%-os profitnövekedéssel sikerült új rekordokat elnérnie az osztrák bankcsoportnak. Alábbi grafikonjaink kiegyensúlyozott bővülésről árulkodnak, a hitelállomány például 6,4%-kal, a betétállomány 4,7%-kal bővült egy év alatt. Bár 100 euróból 62 eurót az osztrák és a cseh leánybank szállít továbbra is, euróban a magyar operáció nyeresége is emelkedett tavaly. A készpénzből finanszírozott, még nem konszolidált lengyel bankvásárlás miatt az idei osztalék mindössze 75 cent lesz a tavalyi 3 euró után.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×