Infostart.hu
eur:
380.45
usd:
322.44
bux:
130691.13
2026. február 3. kedd Balázs

Demeter 16., Marosi 24. a vívás után

Demeter Bence 16., Marosi Ádám pedig 24. helyen áll a csütörtöki vívás után az öttusázók versenyében a riói olimpián.

Demeter, a Volán Fehérvár 26 éves öttusázója 19 ellenfelét győzte le és 16-tól kapott ki, míg a Londonban négy éve bronzérmes, 2009-ben egyéni világbajnok honvédos Marosi pont fordítva teljesített, 16 asszót nyert meg és 19-et vesztett el. Az élen álló Aleszandr Leszun nagyszerűen vívott, 28 győzelmet aratott. Demeter 54 pontra van tőle lemaradva, ami ugyanennyi másodperces hátránynak felelne meg a lövészettel kombinált futás rajtjánál. Marosi 72 pont lemaradást szedett össze az orosszal szemben.

A nap során korábban a nők vívását rendezték, melyben az idén Moszkvában világbajnok Kovács Sarolta 17/18-cal, Földházi Zsófia pedig 11/24-gyel zárt. Előbbi 15., utóbbi 33. a pénteki folytatás előtt.

Az olimpiai öttusaversenyeket a korábbiaktól eltérően bonyolítják le. Az első napon rendezték a hagyományos körvívást vagy más néven rangsoroló vívást mindkét nem számára, majd pénteken a női, szombaton pedig a férfi verseny következik a megszokott számokkal, de ekkor már csak bónuszvívás lesz az első napi sorrend alapján. Az utolsó kezd az utolsó előttivel és a győztes maradhat a páston.

A versenyeknek a Deodoro régió létesítményei - az Ifjúság Aréna, a Deodoro Uszoda és a Deodoro Stadion - adnak otthont. Az éremosztó program mindkét napon magyar idő szerint 17 órakor kezdődik.

Címlapról ajánljuk
Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Homályos jogszabályi környezet és bírságok, hogy elhallgattassák a magyarokat – ez figyelhető meg a Beneš-dekrétumok és a magyar nyelvhasználat ügyében is Szlovákiában. Ha a magyarok nem állnak ki a jogaikért, akkor másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×