Infostart.hu
eur:
378.56
usd:
321.33
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás

Letartóztattak egy jegyüzér NOB-tagot

Jegyüzérkedés miatt őrizetbe vettek egy NOB-tagot.

Jegyüzérkedés gyanújával őrizetbe vették Rio de Janeiróban Pat Hickeyt, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagját.

A 71 éves ír sportdiplomatát szerdán reggel állították elő egy hotelben az Olimpiai Park közelében, majd egészségi állapotára való tekintettel egy kórházba szállították.

A NOB egyelőre nem erősítette meg a hírt. Az ír RTE televízió úgy tudja, hogy a riói rendőrség a nap folyamán sajtótájékoztatót tart az ügyben.

A botrány kapcsán korábban két embert letartóztattak Rióban, négy továbbinak pedig elrendelték a letartóztatását, mivel nem tartózkodnak Brazíliában. Öten - köztük a szintén ír James Mallon - a THG Sports elnevezésű brit cég vezetői, a hatodik pedig tolmácsként dolgozott. A gyanúsítottak részt vettek a belépők túlárazásában, amelyek értékesítéséből 10 millió realos (868,8 millió forint) haszonra tehettek volna szert. Mallon a múlt héten tagadta a vádakat. A cég vezérigazgatóját, James Sintont két évvel ezelőtt a brazíliai labdarúgó-világbajnokság jegyértékesítésével kapcsolatos bűncselekmények miatt tartóztatták le.

Címlapról ajánljuk
Elemző Nagy Márton kijelentéseiről: érdemes beszélni a bankrendszer szerkezetéről

Elemző Nagy Márton kijelentéseiről: érdemes beszélni a bankrendszer szerkezetéről

A bankrendszer „veszélyes üzem”, mert a nemzetgazdaság egésze ki van téve a működésének. Ilyen alapon, még ha szokatlan is egy gazdasági minisztertől, de Nagy Mártonnak is „joga van” elemezni a bankrendszer működését – mondta Palkó István, a Portfolio elemzője az InfoRádióban.

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Ukrajna sikeres ATAMCS-támadást jelentett Oroszország ellen kora délután, Zelenszkij elnök pedig arról beszélt: az ukrán területek mintegy 80%-a nem rendelkezik ballisztikus rakéták elleni védelemmel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×