Infostart.hu
eur:
380.94
usd:
323.29
bux:
128391.02
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Baji Balázs nem jutott döntőbe 110 méter gáton

Baji Balázs elődöntős futamában negyedik helyen ért célba, s nem jutott fináléba 110 méteres gátfutásban a riói olimpia keddi versenynapján. Összesítésben a 15. lett.

A hétfői előfutamban a 27 éves magyar a hideg és a szakadó eső ellenére is remekül futott, látszott, hogy kiváló formában érkezett Rióba, amit teljesítménye után maga is megerősített.

Kedden a gátasokat már nem zavarhatták a külső körülmények, az elődöntőt kellemes időben rendezték; az első elődöntős futam résztvevői, köztük Baji Balázs is szemre idegesen futottak.

A rajt után Baji kicsit lemaradt, ám aztán remek tempóban közelítette az élen haladókat, a táv felénél már szinte teljesen együtt haladt a spanyol Orlando Ortegával és az amerikai Ronnie Ash-sel, a hatodik gátat azonban csúnyán lehúzta, s arról lejövet megroggyant. Az ütemvesztéssel az Európa-bajnoki ezüstérmes magyar visszaesett, s már hiába korrigált, csak negyedik helyen ért célba, 13.52 másodperccel.

Baji Balázs óriási lehetőséget szalasztott el, ugyanis 13.41-gyel döntőbe lehetett jutni, azaz egy hiba nélküli, de tőle közepesnek mondható futással bekerülhetett volna a legjobb nyolc közé.

"Jól kezdődött a verseny, ott voltam az első kettő között, sajnos becsúszott egy hiba, s utána már nem tudtam visszajönni" - nyilatkozott Baji Balázs, aki a 15. helyen végzett. "Túlságosan akartam ezt a döntőt, a technikára nem figyeltem eléggé, erőből próbáltam megoldani, s ez nagyon nagy hiba volt, ami nem fér bele a gátfutásba."

Hozzátette: a rajtlista alapján az első futam számított a legerősebbnek, s ez "tesz egy kis terhet a versenyzőkre".

"Próbáltam ezt kizárni, csak magamra figyelni, de sajnos nem sikerült, nem tudtam technikás maradni" - mondta Baji Balázs, aki ugyanakkor egész éves teljesítményével elégedett lehet.

"Az olimpiai elődöntőnek is örülni kell, de én most nem tudok ezzel megelégedni. Viszont az egész évemmel boldog vagyok, hiszen egyéni csúcsot döntöttem, ami országos csúcs is egyben. Plusz Európa-bajnoki ezüstérem, úgyhogy összességében ez az év jól sikerült számomra. Sajnos négy évet kell várni a következő olimpiáig, de bízom benne, hogy az számomra realitás lehet, s dolgozom tovább keményen" - fogalmazott a magyar gátas.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: nincs ki megértesse a németekkel, hogy ennyire képes most az ország

Szakértő: nincs ki megértesse a németekkel, hogy ennyire képes most az ország

A Verdi szakszervezet figyelmeztető sztrájkja miatt közlekedési leállás van Németországban, az állam kára akár euró-százmilliókra is rúghat. Prőhle Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója szerint az alapvető problémát az jelenti, hogy Németországban jelenleg nincs olyan politikai erő, amely képes megértetni a munkavállalókkal azt, hogy az ország teljesítőképessége elérte a határát.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Hatalmas rángatások és fordulatok a piacokon - Eldőlni látszik az irány

Hatalmas rángatások és fordulatok a piacokon - Eldőlni látszik az irány

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában a dél-koreai tőzsde vezetésével nagyobb esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany és az ezüst is több hetes mélypontra süllyedt. Eközben az olaj ára is zuhan, mivel enyhülni látszódik a feszültség az USA és Irán között.  Európában ezt követően csak kisebb eséssel indult a nap, nem sokkal később pedig már le is dolgozták az esést a vezető börzék. A magyar tőzsde most az alulteljesítők között van. Amerikában pedig főként emelkedés látható. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×