Infostart.hu
eur:
378.39
usd:
320.94
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza

Sztyepanova félti az életét

Julija Sztyepanova félti saját maga és családja életét, miután ismeretlen tettesek feltörték a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnél (WADA) vezetett elektronikus fiókját, és hozzáfértek az abban szereplő adatokhoz.

"Ha ezek után történik velünk valami, akkor tudniuk kell, hogy nem baleset volt" - mondta egy videokonferencián újságíróknak. Sztyepanova közölte, mindent megtesznek saját biztonságuk érdekében. A riói olimpiára sem utaztak el, mert mint mondta, "ha valaki tenni akarna ellenünk valamit, akkor ott valószínűleg sikerrel járt volna".

A 31 éves sportoló jelenleg Észak-Amerikában bujkál, miután az orosz doppingbotrány kirobbantását követően férjével elhagyták hazájukat. Az elektronikus fiókjának feltörése után a család egy másik helyre költözött, az atléta szerint ugyanis az "elkövető" éppen azért akart hozzáférni az adatokhoz, hogy megtudja, hol tartózkodnak.

Sztyepanova férjével együtt 2014-ben robbantotta ki az Oroszországban zajló szisztematikus doppingolással kapcsolatos botrányt, melynek nyomán a Nemzetközi Atlétikai Szövetség július elején kitiltotta az orosz versenyzőket az olimpiáról, a CAS pedig később elutasította a 68 érintett fellebbezését.

A WADA múlt szombaton számolt be arról, hogy ismeretlen tettesek illegális módon megtudták az atléta elektronikus fiókjához tartozó jelszót, s így olyan információkhoz jutottak, mint például a Sztyepanova holléti nyilvántartásában szereplő adatok.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×