Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Egy életre elvette Harcsa kedvét az olimpiai kiütés

Harcsa Zoltán kiütéssel kikapott a világbajnok kubai Arlen Lopeztől, így kiesett a 75 kilogrammos súlycsoport nyolcaddöntőjében a riói olimpia ökölvívótornájának pénteki versenynapján.

A londoni játékokon negyeddöntős, Eb és Európa Játékok-harmadik magyar hétfőn pontozással nyerte meg selejtezőjét a türkmén Arslambek Ahilov ellen, a 16 között pedig a lehető legnehezebb rivális várt rá.

A találkozó első 2:59 percében aztán ifjabb Balzsay Károly 23 éves tanítványa kitűnően állt a lábán a szorítóban. Klasszis ellenfelével nem túl nagy iramú, de kiváló első menetet vívott, melyben ugyan nagy kockázatokat nem vállalt, de rendre bátran ütött, s többször szépen el is találta a világbajnokot. Lopez szintén megvillantott egyszer-egyszer valamit kivételes tudásából, ám szemre döntetlen körülinek tűnt a meccs.

Az viszont nem derült ki, hogy a pontozók miként értékelték a látottakat, ugyanis az utolsó másodpercben Harcsa figyelmetlen volt, leeresztette a jobb kezét, nem mozgott el, Lopez pedig egy óriási balegyenessel telibe találta az arcát, amitől a magyar padlóra zuhant, majd néhány másodperc után tántorogva felállt, a vezetőbíró azonban nem engedte tovább a küzdelmet.

"Nem igazán tudok most okosat mondani. Nem éreztem, hogy erősebb, vagy gyorsabb lett volna nálam, ő is eltalált néhányszor, én is őt. Aztán a végén egy tizedmásodpercre kihagyott a figyelmem, ő meg jókor ütött, jó helyen talált el, ennyi. Ez benne van a bokszban, de most úgy érzem, egy életre elvette a kedvem, nagyon el vagyok keseredve" - értékelt pár perccel a mérkőzése után Harcsa Zoltán a vegyeszónában.

Ezzel nem maradt versenyben magyar az ökölvívótornán, mivel vasárnap Bacskai Ballázs (69 kg) a selejtezőben vereséget szenvedett.

Címlapról ajánljuk
Irán elővette az olajfegyvert: leállt a Hormuzi szoros

Irán elővette az olajfegyvert: leállt a Hormuzi szoros

Irán lezárta az olajszállítások szempontjából kulcsfontosságú Hormuzi szorost, miután az Egyesült Államok és Izrael megtámadta az iszlám köztársaságot.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére - Teherán ezt később tagadta. A forradalmi gárda vezetője és a védelmi miniszter viszont szinte biztosan meghalt - erről több forrás is beszámolt. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×