Infostart.hu
eur:
379.48
usd:
321.94
bux:
131071.88
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Megvédheti olimpiai bajnoki címét Szilágyi Áron

Bejutott a döntőbe, így címe megvédéséért vívhat utolsó mérkőzésén Szilágyi Áron a riói olimpia szerdai férfi kardversenyében.

Az elődöntőben a dél-koreai Kim Jung Hvannal csapott össze, és látványos tusokkal 15-12-re győzött.

Nagyszerűen kezdődött az asszó, Szilágyi önbizalommal telítetten hajtotta végre akcióit, ezzel meglepte ellenfelét, és 5-0-ra elhúzott. Ezután némileg magára talált a négy éve csapatban olimpiai bajnok Kim - aki éppen Szilágyi előtt áll a második helyen a világranglistán -, de a Vasas vívója továbbra is parádézott, a szünetig egy találatnyit megőrzött az előnyéből (8-4). Változatos akciókkal bizonytalanította el ellenfelét, ezúttal már több alkalommal jöttek be a védés-visszavágásai, volt olyan, hogy hátrálva adott egylámpást tust vagy éppen határozottabban indult, és megelőzte Kimet. Az ázsiai vívót szinte végig tisztes távolságban tartotta, 11-6-ra, majd 13-8-ra vezetett.

Kim aztán minden mindegy alapon megpróbált felzárkózni, és 13-12-nél egészen közel került Szilágyihoz. Sokakban felmerült az előző napi párbajtőr döntő emléke, amelyben Imre Géza 14-10-ről kapott ki dél-koreai ellenfelétől, de ezúttal Szilágyi védekezésre kényszerülve nagyszerű egylámpás találatot ért el, majd a 15. tust is sikerült bevinnie.

"Nehéz volt győzni, mert a rutinos koreai ellenfél a végén még tudott húzni néhány váratlant. Nagyon várom a döntőt" - mondta az M4 Sportnak a fináléra siető Szilágyi, aki az aranyéremért az amerikai Daryl Homerrel mérkőzik majd 1.45-kor.

Eredmények:

a 32 között:

Szilágyi Áron-Julian Ayala (mexikói) 15-9

Nyikolaj Kovaljov (orosz)-Decsi Tamás 15-10

a 16 között:

Szilágyi-Aliakszandr Bujkevics (fehérorosz) 15-12

negyeddöntő:

Szilágyi-Tiberiu Dolniceanu (román) 15-10

elődöntő:

Szilágyi-Kim Jung Hvan (dél-koreai) 15-12

Daryl Homer (amerikai)-Mojtaba Abedini (iráni) 15-14

Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszolt.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×