Infostart.hu
eur:
378.43
usd:
321.31
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza

Kovács Zsófia kilencedik két csoport után az összetett selejtezőben

Kovács Zsófia 54,598 pontot szerzett a tornászok egyéni összetett selejtezőjében, mellyel jelenleg, az első két csoportot követően a tizedik, az összetett finálé szempontjából pedig a kilencedik helyen áll.

A 16 éves magyar sportoló élete első olimpiáján talajon kezdte meg szereplését. Gyakorlatát jól indította és szépen hajtotta végre egészen a végéig, de az utolsó ugrás után letérdelt, amiért komoly levonást kapott, s a zsűri végül 12,766 pontra értékelte gyakorlatát.

A folytatásban következett az ugrás - ebben hetedik lett az idei Európa-bajnokságon -, s ez már lényegesen jobban sikerült. A kontinensviadalhoz képest az erősebb első ugrás nem változott, a második viszont jóval nehezebb lett a korábbinál, s miután mindkettő szinte hibátlanra sikerült, 14,866 pont került a neve mellé. A harmadik szer a felemás korlát volt, s az ebben a számban Eb-ötödik Kovácsnak ezt a gyakorlatát is sikerült hibátlanul végrehajtania, amiért 14,733 pont lett a jutalma.

Utolsóként jött a gerenda, melyen a pódiumedzéseken is bizonytalankodott, és ezúttal sem volt tökéletes a produkciója, többször is küzdött egyensúlya megtartásával egy-egy elem végén, s egy ugrás után le is esett a szerről. A bírók 12,233 pontot adtak, ezzel pedig 54,598 ponttal zárta a selejtezőt a magyar versenyző, aki összetettben jelenleg tizedik, de három orosz tornász is előtte van, s mivel egy nemzetből a döntőben csak maximum ketten indulhatnak, tulajdonképpen a kilencediknek tekinthető. Az összetett finálét, melyben 24-en szerepelnek majd, csütörtökön rendezik.

Jelenleg ugrásban a hetedik, míg felemáskorláton a nyolcadik legjobb pontszám a dunaújvárosi tornászé, mégis utóbbiban áll jobban, mivel ott négy orosz van előtte, s a szerenkénti döntőkben is csak ketten vehetnek részt egy országból. Ugyanakkor mindkét szeren nagyon kicsi az esélye arra, hogy bejusson a fináléba.

"Bosszant a hibám talajon, mert ez egy régi gyakorlatom, ugrásban és korláton viszont sikerült jó gyakorlatokat csinálnom, aminek örülök. Gerendán pedig sajnos éreztem, hogy bizonytalan vagyok" - foglalta össze a napját Kovács Zsófia, aki azt is elmondta, hogy nagyon élvezi az első olimpiáját. - "Remélem, sikerül döntőbe jutnom valahol. Most ezért izgulhatok estig."

A selejtezőből még három csoport hátra van.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×