Infostart.hu
eur:
377.05
usd:
318.98
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Hosszú Katinka hosszú üldözése

Hosszú Katinka hét éve üldözte a 400 méter vegyes aktuális világcsúcsát, amelyet végül a riói olimpia szombati nyitónapján sikerült megdöntenie, ezzel együtt megszerezte pályafutása első ötkarikás aranyérmét.

"Ma reggel nagyon jól ment az úszás, de tudtam, hogy a döntőben még jobb lesz. Azt azonban, hogy ennyire jól sikerül, nem gondoltam volna" - nyilatkozta az eredményhirdetést követő sajtótájékoztatón a 27 éves klasszis, aki a kínai Je Si-ven 2012-es londoni játékokon elért 4:28.43 perces rekordjából 4:26.36 perces teljesítményének köszönhetően több mint két másodpercet faragott.

"Hosszú ideje üldöztem, nagyjából hét éve gondolok rá" - tette hozzá az ötszörös világbajnok, aki a mostani csúcsdöntéssel - a 25 méteres medencéseket is beleszámítva - mind az öt vegyesúszószám világrekordjának birtokosa lett.

Hosszú hangsúlyozta, négy évvel ezelőtt Londonban túlságosan rágörcsölt a versenyre, csak arra tudott gondolni, hogy legyen túl rajta. Ennek volt betudható, hogy 400 méter vegyesen negyedik, 200 méteren pedig kilencedik lett.

"Aztán elkezdtem dolgozni Shane-nel, folyamatosan versenyeztünk és fejlődtünk. Az elmúlt négy évben nem volt olyan, hogy egyetlen napnál többet kihagyjak, de megérte" - mondta Hosszú.

A friss olimpiai bajnok kiemelte, egy sportolónak folyamatosan bizonyítania kell a környezetének, ezúttal azonban saját magának is sikerült.

Hosszú - aki a magyar úszósport 26. olimpiai bajnoki címét szerezte - vasárnap 100 méter háton, majd másnap 200 méter vegyesen, ezt követően pedig 200 méter pillangón, illetve 200 méter háton ugrik vízbe egyéniben, e mellett tagja 4x200 méteres női gyorsváltónak is. A legjobb esélye egyértelműen 200 méter vegyesen van arra, hogy második aranyát is megszerezze, hiszen a szám világbajnokaként és világcsúcstartójaként készülhet.

A párbajtőröző Szász Emese után övé a második magyar aranyérem a riói olimpiai nyitónapján.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Horvátország arra játszik, hogy a Barátság ellehetetlenül, így Magyarország ki lesz szolgáltatva

Szakértő: Horvátország arra játszik, hogy a Barátság ellehetetlenül, így Magyarország ki lesz szolgáltatva

A horvátok azért nem engedik át az orosz olajat, mert azt akarják, hogy Magyarország és Szlovákia váljon kiszolgáltatottá az ő vezetéküknek, az Adriának – mondta az InfoRádióban a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágvezetője. Hortay Olivér szerint az ukránok nem fogják beengedni az Orbán Viktor által bejelentett magyar-szlovák vizsgálóbizottságot.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×