Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Szakértői értékelés - "Igazságos a döntetlen"

Faragó Tamás olimpiai és világbajnok vízilabdázó elégedetten értékelte a magyar csapat szerbek elleni teljesítményét a 13-13-ra végződött olimpiai nyitómeccs után.

Az InfoRádió víziladbda-szakértője úgy véli, hogy a magyarok jó és közönség szórakoztató meccset játszottak Dejan Szavics tanítványaival.

„A szerbek nagyképűek voltak az elején, szerintem el sem tudták képzelni, hogy ez megtörténhet velük. Branislav Mitrovics – egy-két védésen kívül – szinte labdához sem ért az első negyedben. Ellenben mi nagyszerű akciókat szerveztünk, gólokat lőttünk. Majdhogynem minden sikerült. A másik oldalon ellenben unott, nagyképű, pozíciós vízilabdát provokáló szerb csapatot láthattunk” – vágott bele a meccs értékelésébe a Faragó Tamás.

A nagyszünet után már szemmel láthatóan feljavult Szerbia játéka. Úgy tűnt, mintha elkezdett volna fontossá válni számukra is a mérkőzés.

„A végén az arcunkra fagyott a mosoly, ugyanakkor reggel kilenckor nem egyszerű feladat a nagydarab, 100 kg-os férfiaknak éles mérkőzéseket játszani, ezért összességében igazságos döntetlen született” – jegyezte meg.

Tizenhárom gólt kapott végül a magyar együttes, az olimpiai bajnok mégis a hátsó alakzat játékát emelte ki.

„A védekezésünk kifogástalan volt, mert Nagy Viktor számos bravúrt mutatott be, emellett pedig a blokkok is jól működtek. A góllövők és a két center játéka átlagon felülinek mondható, de mindenki jól játszott és dicséretet érdemel” – mondta az InfoRádiónak.

Az összecsapáson addig kiválóan védő Nagy Viktort az utolsó etapban izomgörcs miatt le kellett lecserélni, helyére Decker Attila állt be.

Faragó Tamás szerint Benedek Tibor szövetségi kapitány elhitette a játékosaival, hogy nem csak olimpiai éremre, hanem a végső győzelemre is van esély. Mindezt azzal indokolta, hogy a Varga Dénesék tele voltak hittel, lelkesedéssel és kreativitással.

Hozzátette, hogy a mérkőzés eleje biztató volt, de gyorsan leszögezte, hogy az olimpia kegyetlen műfaj, hiszen nem lehet tudni, hogy a második hét végére ki milyen állapotban kerül.

Legközelebb, hétfőn Ausztráliával találkozik a magyar válogatott. Az InfoRádió vízilabda szakértője szerint a Benedek-csapat az ereje mellett a gyengeségét is megmutatta az első fordulóban.

A következő meccsek a szakértő szerint még nehezebbek lesznek, mert a jó játék, a megfelelő taktika és a győzelem egyaránt elvárás lesz.

„Ausztráliának horvát edzője van, a csapatukat tehetséges játékosok alkotják és jó vízilabdát játszanak. Győzelmet várok, de tudom, nem lesz egyszerű” – jelezte Faragó Tamás.

Eredmény - férfi vízilabdatorna az olimpián, 1. forduló:

Szerbia-Magyarország 13-13 (3-5, 3-4, 3-2, 4-2)

Gólszerzők: Csuk 3, Filipovics 3, Randjelovics, S. Mitrovics, D. Pijetlovics, Mandics, Jaksics, Nikics, illetve Hosnyánszky 3, Varga Dénes 2, Vámos 2, Szivós, Erdélyi, Varga Dániel, Manhercz K., Zalánki, Kis G.

Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Jövőre is telt házas lesz a Forma-1-es Magyar Nagydíj – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. A mogyoródi létesítményben a tavasz első felében ér véget a felújítás záró szakasza. Arról is beszélt, hogy miként valósulhatott meg a külföldi szakértők által is elismert beruházás.

Fenyegetőzik az orosz külügyminiszter

Megsemmisítő választ fog adni Oroszország az ellene irányuló támadásra - figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a TASZSZ hírügynökségnek adott, vasárnap megjelent évértékelő interjújában.
Szép csendben lopakodik a digitális euró

Szép csendben lopakodik a digitális euró

Az Európai Tanács múlt hét csütörtöki ülésének politikailag fajsúlyos két napirendi pontja – az Ukrajnának történő hitelnyújtás és a MERCOSUR egyezmény aláírás előtti jóváhagyása – mellett szinte teljesen elsikkadt a harmadik megvitatott kérdés. Megállapodás született ugyanis a Tanács tárgyalási irányelvéről azokkal az euró szerepének megerősítését célzó kulcsfontosságú javaslatokkal kapcsolatban is, amelyek lehetővé teszik majd a digitális euró bevezetését, valamint pontosítják az eurókészpénz törvényes fizetőeszköz-státuszát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×