Infostart.hu
eur:
380.93
usd:
322.41
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Balog: büszkék lehetünk évszázados sporteredményeinkre

A magyar nemzet büszke lehet évszázados sporteredményeire - hangsúlyozta az MTI-nek nyilatkozva pénteken, a riói olimpiai játékok kezdete előtt fél nappal Balog Zoltán. A sportért is felelős miniszter az MTI várt eredménnyel kapcsolatos kérdésére azt mondta: szerinte a négy és a nyolc aranyérem között "minden reális", de a többi eredmény is fontos.

Az emberi erőforrások minisztere megjegyezte: hálás a sportolóknak, mert mindenki úgy végzi a munkáját, ahogy kell, hozzátéve, az olimpiai eredmények mellett lényegesnek tartja, hogy Rióban "úgy ismerjenek ránk, magyarokra, mint akik nemcsak sportnemzet, sportoló nemzet, de sportszerű nemzet is, ahol egyébként a sport nemzeti ügy és közösségi teljesítmény".

Balog Zoltán hangsúlyozta: az egyéni siker mögött is közösség áll, mint azt legutóbb a labdarúgó Európa-bajnokság példája is megmutatta; "úgy kell sportolnunk és úgy kell eredményeket elérnünk, hogy ez nem valami egyéni ambíció kiélése, hanem ebben sokkal több van: egy egész ország támogatása van mögötte" - fogalmazott.

A miniszter arra is utalt: minden sikeres sportszereplés után nő azoknak a fiataloknak a száma, akik maguk is sportolni szeretnének, mégpedig azokban a sportágakban, amelyekben amúgy is jó eredményeket érnek el a magyarok, ezért azt várja az olimpiától, hogy tovább nő az egyesületekbe jelentkező fiatalok száma.

Emlékeztetett: az elmúlt években már sikerült megduplázni az igazolt utánpótlás sportolók számát, de e siker dacára "szeretnénk itt továbblépni".

Azért fektetünk a sportba, hogy ne csak sportnemzet, hanem sportoló nemzet is legyünk, hogy minél többen sportoljanak, és az olimpiák nagy lökést adnak ennek; a mindennapos testneveléssel is ezt akarjuk erősíteni - fogalmazott.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×