Infostart.hu
eur:
376.78
usd:
323.02
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard

Deschamps: még nem értünk el semmit

Didier Deschamps, a francia válogatott szövetségi kapitánya szerint nagyszerű győzelmet arattak csütörtök este a németek elleni elődöntőben, ám ennek csak akkor lesz igazi értéke, ha a vasárnapi döntőt is megnyerik a hazai rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon.

"Fantasztikus eredményt értünk el, ráadásul már régen nem győztük le tétmeccsen Németországot, de ezzel még mindig nem értünk el semmit" - mondta a Marseille-ben rendezett mérkőzés után a szakvezető, utalva arra, hogy 1958 óta nem sikerült Németország ellen nyerniük fontos mérkőzésen.

A játékosként világ- és Európa-bajnok tréner arra is felhívta a figyelmet, hogy mindössze három nap áll rendelkezésükre a Portugália elleni fináléig, ezért az elődöntős siker élvezésére nincs sok idő.

"Fontos volt ez a siker, de a legfontosabb, hogy vasárnap is győzzünk, mindent megteszünk, hogy sikerüljön. Az, hogy mi vagyunk a házigazdák és legyőztük a világbajnokot, nem ad nekünk extraerőt. A portugálok hisznek magukban, ahogyan mi is" - hangsúlyozta a szakember.

Deschamps a német válogatott elleni találkozó után a kétgólos Antoine Griezmann játéka mellett a csapat egységét emelte ki.

"Nagyon kemény meccs volt, melyen szenvedtünk, mert egy nagyszerű riválissal játszottunk, de közösen szenvedtünk. Remek érzés, hogy hiába szenvedtünk, sosem adtuk fel" - méltatta együttesét a kapitány, aki szerint történelmi sikert arattak játékosai, s ugyan válogatottja nem oldhatja meg az emberek mindennapos problémáit, örül annak, hogy sikerült boldogságot csempészni az életükbe a 2-0-ás győzelemmel. Hozzátette: "Antoine Griezmann kiváló futballista, s ma minden megmozdulásával bizonyította ezt. Elöl Olivier Giroud-val közösen óriási munkát végzett, a csapat védekezésének stabilitása rajtuk is múlott. Klubjában és a válogatottban is nagyon fontos ember, itt az Eb-n pedig gólokat lő, s társaiból is kihozza a legjobbat."

Az elődöntő hőse szerint a győzelem a csapat közös érdeme, beleértve azokat a játékosokat, aki a keretben vannak, de nem játszottak éppúgy, mint válogatott körüli stábot.

"Csapatmunka volt, s a sikerért mindenkinek köszönet jár" - mondta a 25 éves támadó, aki a góllövőlistát hat találattal, nagy fölénnyel vezeti. "Nagyon boldogok vagyunk, most már álmodozhatunk a vasárnapi döntőről. A gázpedálon kell tartani a lábunkat, mert meg kell nyernünk még egy találkozót. Ugyanakkor most még ünneplünk egy kicsit, de holnap már a döntőre készülünk majd" - tette hozzá.

Griezmann első gólját büntetőből szerezte, s mint mondta egyáltalán nem remegett a lába, annak ellenére sem, hogy a májusi Bajnokok Ligája-döntőben kihagyott egy 11-est.

"Mindenképpen akartam egy hasonlóan fontos meccsen büntetőt rúgni, s nagyon örülök, hogy jól döntöttem és gólt szereztem" - mondta első találatáról a csatár.

Franciaország 1984-ben házigazdaként megnyerte az Eb-t, legutóbb pedig 2000-ben volt Európa-bajnok.

Vasárnap a portugálok elleni döntő 21.00-kor kezdődik Saint-Denis-ben.

Címlapról ajánljuk
Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0
Bajnokok Ligája

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt szombat este lesz a kampányzáró gyűlése Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

A forint egy csapásra ledolgozta a háború során elszenvedett gyengülését az iráni tűzszünet hírére a hajnali órákban. Reggel viszont oldalazott, minimálisan visszakorrigált a magyar deviza árfolyama az euróval és a dollárral szemben. A magyar gazdasági adatok, így például a friss inflációs számok nem hoztak nagy mozgásokat. Érezhető, hogy a piacok a fegyvernyugvással kapcsolatos fejleményeket figyelik az első hurráoptimista reakciók után. Emellett a magyar devizára egyre nagyobb hatással vannak a vasárnapi választással kapcsolatos fejlemények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×