Infostart.hu
eur:
376.78
usd:
323.02
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard

"Gyerekmentes" ünneplést kér az UEFA

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) azt kéri a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság elődöntős csapatainak játékosaitól, hogy a mérkőzés után ne vigyék be a pályára gyermekeiket.

A walesi szövetség beszámolója szerint az UEFA úgy fogalmazott: aranyos, de nem biztonságos, amikor a játékosok a gyermekükkel ünnepelnek a meccsek után a gyepszőnyegen.

A Wales-Belgium (3-1) negyeddöntő után a győztes brit csapat tagjainak nemzeti színekbe öltöztetett gyermekei csatlakoztak édesapjukhoz, de az UEFA elővigyázatosságból azt kérte, hogy a portugálok elleni, szerdai elődöntő után ez ne ismétlődjön meg.

Korábban, az északírek elleni nyolcaddöntős sikert követően Gareth Bale a játéktéren kergetőzött a hároméves kislányával, majd a karjába kapta.

"Érzelmileg nagyon fontos volt számomra, hogy megoszthattam az örömömet a lányommal és a családommal. Akkor már négy vagy öt hete nem láttam őket. Csodálatos élmény volt, amit soha nem fogok elfelejteni" - mondta a Real Madrid csatára.

A walesieknél hagyomány, hogy a jelentős mérkőzések - például kupadöntők - után a családok együtt ünnepelnek a pályán a győztes játékosokkal.

"Ez egy Európa-bajnokság, nem egy családi rendezvény" - mondta Martin Kallen, az UEFA versenyigazgatója. Hangsúlyozta: a pálya nem a legbiztonságosabb hely a kisgyerekek számára, hiszen a szurkolók berohanhatnak a játéktérre, a stadion személyzete pedig gépekkel dolgozik a gyepszőnyegen.

"Ez egyre inkább szokás, hogy a családtagok be szeretnének menni a pályára vagy a technikai zónába. De meddig mehetünk el abban, hogy a labdarúgókon kívül másokat is beengedjünk? Csak azoknak szabad a gyepen lenniük, akiknek van akkreditációs kártyájuk. Másoknak nem" - tette hozzá Kallen.

A versenyigazgató figyelmeztetett rá, hogy az UEFA feladata a kockázatelemzés és a stadionok biztonságának fenntartása.

Címlapról ajánljuk
Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0
Bajnokok Ligája

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt szombat este lesz a kampányzáró gyűlése Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

A forint egy csapásra ledolgozta a háború során elszenvedett gyengülését az iráni tűzszünet hírére a hajnali órákban. Reggel viszont oldalazott, minimálisan visszakorrigált a magyar deviza árfolyama az euróval és a dollárral szemben. A magyar gazdasági adatok, így például a friss inflációs számok nem hoztak nagy mozgásokat. Érezhető, hogy a piacok a fegyvernyugvással kapcsolatos fejleményeket figyelik az első hurráoptimista reakciók után. Emellett a magyar devizára egyre nagyobb hatással vannak a vasárnapi választással kapcsolatos fejlemények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×