Infostart.hu
eur:
376.91
usd:
323.33
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard

"Remek volt Kassai Viktor"

Egy játékvezetéssel foglalkozó internetes oldal szerint Kassai Viktor remek teljesítményt nyújtott az Európa-bajnokság nyitó mérkőzésén, a Franciaország–Románia találkozón - számolt be a Nemzeti Sport honlapján.

Kassainak az első félidőben nem volt különösebb dolga, a második félidőben aztán „életre kellett kelnie” a mrwhistleblower.com szerint.

„Remekül vezette a találkozót, tökéletesen ítélt meg minden kérdéses szituációt, igaz, egyiknél sem volt túl nehéz dolga” – idézi az internetes portált a Nemzeti Sport.

A portál külön kiemeli, hogy Kassai egyáltalán nem volt elfogult, magyarként nem fújt Románia ellen. Sőt! Igen nagy bátorságra vall, hogy befújta a tizenegyest a románoknak Franciaországban. Ami persze a mrwhistleblower.com szerint is teljesen jogos büntető volt.

„Természetesen senki sem tökéletes, hozott néhány kisebb rossz döntést, de remekül kezdte a tornát. Pontosan olyan kezdés volt ez tőle, amit az UEFA viszonyítási pontként elvárt” – utalt a portál arra, hogy Kassai a mostani játékvezetéssel példát mutatott a torna hátralévő részére.

Az oldal beszámolója szerint Kassai „előadása” is remek volt. Övé volt az irányítás, remekül használta a lapokat, s ahhoz képest, hogy nagy iramú találkozó volt, végig jól helyezkedett.

Címlapról ajánljuk
Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0
Bajnokok Ligája

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt szombat este lesz a kampányzáró gyűlése Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

A forint egy csapásra ledolgozta a háború során elszenvedett gyengülését az iráni tűzszünet hírére a hajnali órákban. Reggel viszont oldalazott, minimálisan visszakorrigált a magyar deviza árfolyama az euróval és a dollárral szemben. A magyar gazdasági adatok, így például a friss inflációs számok nem hoztak nagy mozgásokat. Érezhető, hogy a piacok a fegyvernyugvással kapcsolatos fejleményeket figyelik az első hurráoptimista reakciók után. Emellett a magyar devizára egyre nagyobb hatással vannak a vasárnapi választással kapcsolatos fejlemények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×