Infostart.hu
eur:
361.4
usd:
315.56
bux:
152946.25
2026. szeptember 22. kedd Móric
Hamilton kezdett az élen

Hamilton kezdett az élen

Nyomasztó Mercedes-fölényt hozott a Formula-1-es Magyar Nagydíj első szabadedzése. Ahogy azt az elmúlt években megszokhattunk a Hungaroringen, egykörös tempóban Lewis Hamilton ismét kiemelkedett a mezőnyből.

A címvédő mögött csapattársa, Nico Rosberg lett a második, a szintén német Sebastian Vettel pedig a harmadik. A két honfitárs között azonban 1,4 másodperc volt a különbség. A negyedik helyen Kimi Raikkönen, az ötödiken Daniel Ricciardo, a hatodikon Max Verstappen zárta a délelőttöt. 

Borult időben, néhol a hajnali, reggeli eső miatt nedves pályán, alig 2 ezer néző előtt kezdődött meg a gyakorlás, a pilóták is a szokott ellenőrző körüket teljesítették az első percekben, majd a versenyzők az átmeneti esőgumikat lecserélték, és kisütött a nap, miközben egyre több néző érkezett a Hungaroringre.

Hamilton kezdett az élen

Az új és megtisztított pályán nem som váratlan történt, néhány elfékezés, kisebb kicsúszás után Alonso célegyenes előtt megpördülő Hondája irányította magára a figyelmet. Később a négyszeres világbajnok Vettel autója is megforgott, de gond nélkül folytathatta a körözést.

Az elmúlt két évben a Mercedesnek pechesen sikerült az igen izgalmas futam, most láthatóan az egész csapat javítani akar, és folytatni az idei menetelést. A két pilóta közötti csata igen kiélezett: bár Rosberg sokkal jobban kezdte az évet, vasárnap délután két órakor úgy vághat majd neki a hungaroringi versenynek, hogy mindössze egy pont az előnye Hamiltonnal szemben. Az ugyanakkor magabiztosságot adhat neki, hogy a 2018-as szezon végéig meghosszabbította szerződését a Mercedesszel.

A második szabadedzés 14 órakor kezdődik.

Címlapról ajánljuk
Az ügyészség kérte Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését

Az ügyészség kérte Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését

Hankó Balázs mentelmi jogát az NKA-ügyben, Seszták Miklósét a Volán-ügy miatt kérték ki, Magyar Péter esetében pedig lopás bűncselekménye miatt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Nagyot erősödött a forint Varga Mihály szavai után, de gyorsan jött a fordulat a devizapiacon

Nagyot erősödött a forint Varga Mihály szavai után, de gyorsan jött a fordulat a devizapiacon

A forint délelőtt némileg erősödni tudott a vezető nemzetközi tartalékvalutákkal szemben, amiben a Hormuzi-szoros újbóli megnyitásáról szóló hírek és az olajárak csökkenése játszhatott szerepet. A magyar fizetőeszköz árfolyama szempontjából ugyanakkor a nap legfontosabb eseménye az irányadó kamat szinten tartása és az MNB inflációs céljának 2,5 százalékra mérséklése volt. A hírekre az euró árfolyama 360 forint alá erősödött, de Varga Mihály sajtótájékoztatóját követően fordulat jött a piacokon és a közös fizetőeszköz árfolyama a hétfő esti szintek fölé gyengült.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2020. október 31. 15:13
2018. május 26. 16:12
×
×