A címvédő francia válogatott lesz az argentin csapat ellenfele a katari labdarúgó-világbajnokság fináléjában, miután a második elődöntőben szerdán 2-0-ra legyőzte a marokkói együttest.
Az al-Horban játszott mérkőzésen már az 5. percben előnybe került Didier Deschamps csapata Theo Hernandez góljával, majd a mérkőzés hajrájában a csereként beállt Randal Kolo Muani találatával biztosította be sikerét.
A franciáknak ez volt történetük hetedik vb-elődöntője, ezekből hármat - 1958-ban, 1982-ben és 1986-ban - veszítettek el, és immár négyet - 1998-ban, 2006-ban, 2018-ban és most - megnyertek.
Marokkó a vb-k történetének 25. elődöntőseként és első afrikai csapatként futballozhat világbajnoki éremért szombaton, amikor Horvátország lesz az ellenfele a bronzmeccsen.
A katari vb döntőjét vasárnap 16 órakor rendezik Luszailban.
A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.
Hogyan működik a munkaidőkeret 2026-ban? Mutatjuk a szabályokat, a havi munkaidő számítását, a túlóra elszámolását és a munkabér kifizetésének feltételeit.