Megőrizte veretlenségét a dán labdarúgó-válogatott, mivel az oroszországi világbajnokságon 1-1-es döntetlent játszott Ausztrália csapatával csütörtökön a C csoport második fordulójának szamarai mérkőzésén.
Az első mérkőzésükön nyertes dánok kezdték jobban az összecsapást, Eriksen szép találatával már a hetedik percben megszerezték a vezetést. A Tottenham középpályásának ez volt legutóbbi nyolc válogatott fellépésén a kilencedik gólja.
A folytatásban is az európai csapat maradt a kezdeményezőbb, de a félidő második felére az ausztrálok is egyre több veszélyes akciót vezettek. Egyenlíteniük - csakúgy, mint az első fordulóban a francia válogatott ellen - Jedinak büntetőjével sikerült, így Kasper Schmeichel 571 perc után kapott gólt a dánok kapujában állva.
Az ausztrál Mile Jedinak (b) szerezte büntetőrúgásból az egyenlítő gólt. (MTI/AP/Gregorio Borgia)
A fordulás után is élvezetes, jó tempójú maradt a mérkőzés, amelyen mindkét együttes előtt adódtak kisebb-nagyobb gólszerzési lehetőségek, de egyik fél sem tudta megszerezni a győzelmet jelentő találatot.
Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.
Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
Két ember életét vesztette egy személygépkocsi ellen elkövetett ukrán dróntámadásban – közölte kedden az orosz fennhatóság alatt álló zaporizzsjai atomerőmű vezetősége. Az áldozatok egyike a létesítmény női alkalmazottja volt, ezzel tovább nőtt a dolgozókat ért halálos incidensek száma.