Infostart.hu
eur:
363.83
usd:
324.69
bux:
0
2026. október 14. szerda Helén
A dán Kasper Dolberg (k) megszerzi csapata második gólját a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság negyeddöntőjének Csehország-Dánia mérkőzésén Bakuban 2021. július 3-án.
Nyitókép: MTI/AP/Getty pool/Dan Mullan

A dánok nyerték a meglepetéscsapatok negyeddöntőjét

A társházigazda dán válogatott 2-1-re legyőzte a cseh csapatot a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság első szombati negyeddöntőjében.

A dánok a szerdai, londoni elődöntőben a 21 órakor kezdődő, római Ukrajna-Anglia összecsapás továbbjutójával játszanak. A másik ágon, kedden ugyancsak a Wembleyben Olaszország-Spanyolország mérkőzést rendeznek.

Az elmúlt két mérkőzésükön nyolc gólig jutó dánok egy szöglet után már az ötödik percben megszerezték a vezetést, majd ezt követően is veszélyes helyzeteket alakítottak ki. A csehek az első húsz perc letelte után kezdtek bátrabban támadni, pontrúgásokból és lövésekből is veszélyeztettek, de Schmeichelnek a szünetig mindössze egyszer kellett nagyot védenie. Eközben a dán válogatott elsősorban a sikeres kontráiban bízott, egy ilyen végén pedig még a fordulás előtt ismét mattolták Vaclikot.

A második játékrészt nagy lendülettel kezdték a csehek, Schmeichelnek az első percben kettőt kellett védenie, nem sokkal később azonban már ő is tehetetlen volt. A gyors szépítő gól után újfent kiegyenlítetté vált az összecsapás, mindkét együttes előtt adódtak kisebb-nagyobb lehetőségek, de újabb gól már nem született így az 1992-ben Európa-bajnok dánok örülhettek a továbbjutásnak.

A mérkőzést percről percre tudósítottuk, a beszámoló és a fotók itt nézhetők vissza.

Címlapról ajánljuk
Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége
Budapest 2036

Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége

A szigorú fiskális politika és az euró bevezetése nem zárja ki, hogy Budapest 2036-ban nyári olimpiát rendezzen – erről beszélt az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szenior elemzője. Németh Viktória szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság már nem támogatja a gigaberuházásokat, az olimpiai rendezésnek pedig illeszkednie kell az adott város hosszú távú fejlesztési koncepciójához.

Nincs megállás a parlamentben, megint összeülnek a képviselők

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról tárgyal az Országgyűlés szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×