A 2016-os finálé után találkozott újra az Eb-n a francia és a portugál válogatott, a rangos randevú helyszíne a Puskás Aréna volt. Az öt évvel ezelőtti kezdőjátékosok közül öt portugál és három francia szerepelt Budapesten is.
Az előző találkozókhoz képest mindkét kapitány változtatott. A portugáloknál bekerült a rutinos Joao Moutinho és a magyarok ellen lendületes Renato Sanches, míg kimaradt az a Bruno Fernandes, akit például José Mourinho is kritizált az eddigi két meccs után. A franciáknál a szélső hátvédekkel nem lehetett elégedett Didies Deschamps, Lucas Hernandez vissza-, míg Jules Kounde bekerült, valamint Corentin Tolisso játszott Adrien Rabiot helyett a középpályán.
És bár az egyik kapu mögötti szektor kékbe, a másik bordóba öltözött, a magyar szurkolók voltak többségben, akik az utóbbi időben nem láthattak egyszerre egy pályán ennyi világsztárt, de fél szemüket a müncheni eseményeken tartották.
A meccs előtt tudni lehetett, hogy a döntetlennel mindkét együttes továbbjut, ám óvatoskodásnak nyoma sem volt – ez érthető is, hiszen az angolokat mindenki szeretné elkerülni, márpedig a másodikra ők várnak. Mindkét csapat próbált vigyázni a labdára, sokat járatták és keresték a területeket. A franciák főleg Mbappé gyorsaságában bíztak, és egy Pogbától kapott remek labdával meg is lódult a csatár, de lövését Rui Patricio ki tudta ütni. A másik oldalon ki más, mint Cristiano Ronaldo próbálkozott legtöbbször.
A pályán lévő igencsak elcsodálkozhattak, amikor a közönség morajlani kezdett, miközben az események ezt nem indokolták: ekkor derült ki ugyanis, hogy a magyar válogatott betalált Münchenben. A Puskás Arénában is úgy ünnepelték tízezrek ezt a gólt, hogy nem látták.
Élő gólra sem kellett sokat várni, a 30. percben ugyanis a portugálok megszerezték a vezetést: a beívelt szabadrúgásra Lloris rossz ütemben mozdult ki, csúnyán fejen találta Danilót, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. A labda mögé természetesen Cristiano Ronaldo állt, és a kapust elküldte balra, ő pedig nagy erővel a kapu jobb oldalába bombázott. Vb-ken és Eb-ken már 20 gólja van, ezt rajta kívül senki sem mondhatja el magáról.
A franciák ellen viszont először talált be, hetedik meccsén.
A franciák nem tudtak felpörögni rögtön, a portugál csapat irányította a meccset. Az első félidő hosszabbításában azonban elég volt egy villanás: Mbappé jól futott be az üres területbe, és összeütközött Nelson Semedóval – az ítélet ezúttal is büntető volt, ezt a videóbíró is megerősítette. Karim Benzema pedig lemásolta barátja és egykori realos csapattársa találatát: szintén jobbra lőtte a büntetőt, nagy erővel, a kapusnak nem volt esélye. A támadó 2015 október után először volt eredményes a válogatottban.
A szünetben mindkét együttes egyet változtatott. A franciák pedig két perc után már vezettek: Pogba adott ismét remek labdát, Benzema lépett ki, majd a hosszú sarokba tekert. Az asszisztens először lest jelzett, de a videóbíró kicentizte, és késleltetve ünnepelhettek Descamps-ék.
A csereként beálló Digne viszont gyorsan megsérült, helyette Rabiot folytatta, akinek idegen a balhátvéd poszt. A portugálok viszont a másik oldalon próbálkoztak, és Ronaldo beadása Kounde kezére pattant, ez pedig újabb tizenegyest eredményezett. Ronaldo ezt is magabiztosan lőtte be, Llorisnak nem volt esélye, így visszaállt a döntetlen – az ötszörös aranylabdás pedig történelmet írt (ismét), hiszen
ez volt a 109. válogatottbeli gólja, ezzel beérte az iráni Ali Daeit.
A franciáktól a rendkívül aktív Pogba távoli lövése okozott veszélyt, de Rui Patricio a kapufára tudta tolni a labdát, majd Griezmann ismétlését is kiütötte.
A folytatásban még akadt néhány kósza próbálkozás, a franciák játékába Koman hozott új lendületet, egy betörése után videózás is következett, de újabb büntetőt már nem ítéltek. Az utolsó percek már leginkább békés passzolgatással teltek - amit a közönség nem fogadott jól -, hiszen a döntetlen mindkét csapatnak továbbjutásért ért, és hosszú még a torna, további négy meccsel számolnak mindkét oldalon. Időközben a futballistáknak is kiderült a müncheni eredmény, ami azt jelentette, hogy a portugálok harmadikként mennek tovább, nem másodikként, de ez nekik még jó előjel is lehet 2016 után.
A lefújás után is úgy tűnt, hogy mindenki elégedett ezzel a 2-2-vel. A nagy ölelkezéseket és beszélgetéseket három befutó szurkoló zavarta meg.
A csoport végeredménye
1. Franciaország 3 1 2 - 4-3 5 pont - továbbjutott
2. Németország 3 1 1 1 6-5 4 - továbbjutott
3. Portugália 3 1 1 1 7-6 4 - továbbjutott
4. MAGYARORSZÁG 3 - 2 1 3-6 2
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény döntött.