Infostart.hu
eur:
364.12
usd:
324.66
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál
Nyitókép: Facebook/Telekom Veszprém Handball Team

Ligetvári Patrik: előbb legyünk túl a PSG-n, aztán jöhet a legjobb négy közé jutás

Nagyon jól felkészült a Veszprém a PSG-ből, s nagyon jó volt a helyzetkihasználása – ez volt a magyar csapat nyolcgólos sikerének kulcsa a Bajnokok Ligája nyolcdöntőjének első mérkőzésén. Ligetvári Patrikkal, a Veszprém játékosával beszélgettünk.

Ligetvári Patrikot egyáltalán nem lepte meg a 32–24 győzelem, mert „az már régóta érett a csapat számára”. A Veszprém eddig is remekül játszott, és bár minden mérkőzésen előfordultak hullámvölgyek, amikor az ellenfelek fel tudtak jönni, „most kimondottan stabilan tudtunk játszani, és tényleg azt kaptuk a mérkőzésen, amire számítottunk, sőt, még tudtunk is hozzáadni egy kicsit” – mondta.

Ligetvári Patrik arról is beszélt, hogy a mai kézilabdában nagyon könnyű gólt szerezni, így egyáltalán nem kirívó az ilyen nagy arányú győzelem. Arra is emlékeztetett, hogy a párizsi csapat ellen az utolsó egy percben háromszor is a hálóba találtak.

Az InfoRádió arra is kíváncsi volt, mi lehetett az oka annak, hogy éppen a Veszprém francia idegenlégiósai nyújtották talán a legjobb teljesítményt? Ezzel kapcsolatban először is gyorsan leszögezte, hogy az egész csapat remekül játszott, nem csak a három francia. Szerinte őket nyilván az motiválhatta, hogy mégiscsak egy nemzeti bajnokságot nyert, fővárosi csapat ellen léphetnek pályára, ezért mindent beleadtak a játékokba.

A Veszprém kézilabdázója egyébként úgy látja, hogy lényegében már eldőlt a továbbjutásuk.

„De úgy kell kimenni majd Párizsba, hogy nulláról indulunk, és tényleg meg szeretnénk azt a mérkőzést is nyerni. Nem kell azzal foglalkoznunk, hogy van egy nagyobb előnyünk”.

A túlzott önbizalom már csak azért is veszélyes lehet, mert a hazaiakat lelkesen buzdító közönség előtt kell majd játszani. Azt sem szabad elfelejteni – folytatta Ligetvári Patrik –, hogy a Paris Saint-Germain még a Magdeburgot is elverte hazai pályán. „Szóval nagyon nehéz dolgunk lesz, és nagyon jó hangulatú csarnokban fogunk játszani.”

Most a nyolc közé jutás a tét, és ha az sikerül, akkor majd jöhet a német bajnok Füchse Berlin. Hogy az könnyebb ellenfél lenne, mint a PSG, azzal kapcsolatban azt mondta: „Az az igazság, hogy

itt semmi sem könnyű. Nagyon jó csapatok vannak a Bajnokok Ligájában, nem lehet egyik együttest sem leírni”

Úgy véli, hogy mindig a pillanatnyi formán múlik a siker vagy a vereség. Az a csapat, amelyik tegnap ragyogóan játszott, ma lehet, hogy éppen rossz formában van és veszít. A Veszprém most kimondottan jó szériát fogott ki, sokat fejlődött az elmúlt időszakban és ez reményt adhat arra, hogy nem törik meg a sikersorozat.

„Nyilván a cél a legjobb négy közé jutás” – emelte ki Ligetvári Patrik. „De most első körben az, hogy jussunk tovább a Paris Saint-Germainen. Ez az elsődleges cél számunkra.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×