Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
324.99
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
liverpool fc
Nyitókép: Pixabay

Megműtötték a súlyos sérülés után Szoboszlai Dominik hónapokra harcképtelenné váló csapattársát

Sikeres műtéten esett át Aleksander Isak, a Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának svéd válogatott támadója.

A 26 éves játékos hétvégén szombaton a Tottenham Hotspur elleni bajnokin, gólszerzés közben sérült meg súlyosan: eltört a szárkapocscsontja, amikor a lába beszorult Micky van de Ven lábai közé.

A hétfői operáció - a klub beszámolója alapján - jól sikerült, a szeptemberben rekordáron, 125 millió fontért a Newcastle Unitedtől vásárolt Isaknak azonban így is hónapokat kell majd kihagynia.

"Hosszú, néhány hónapos kiesés vár rá. Ez nemcsak neki, hanem a csapat számára is nagy csalódás" - mondta Arne Slot vezetőedző, aki szerint Micky van de Ven meggondolatlan volt cselekedete előtt.

Szerinte olyan jellegű szerelési kísérletnél, amilyen Van de Vené volt, tízből tízszer fennáll a súlyos sérülés veszélye.

A Premier League ötödik helyén álló Liverpoolnak Isak mellett az egyiptomi válogatottal az Afrikai Nemzetek Kupáján szereplő Mohamed Szalaht is hetekig nélkülöznie kell.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×