Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
324.46
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond Budapest Honvéd futballklub rendezvényén 2025. november 10-én. Szijjártó Péter lett a klub elnöke, a csapatnak pedig egy új, szingapúri tulajdonosi háttérrel rendelkezõ szponzornak köszönhetõen a következõ négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnõ a költségvetési mozgástere.
Nyitókép: KKM

Csodálatos estéje lehetett Szijjártó Péternek

Az előzőleg éllovas Vasas hazai pályán 2-1-re kikapott a labdarúgó NB II 14. fordulójának hétfői rangadóján a Honvédtól, amely sikerével átvette a vezetést a tabellán.

A vendégek a 74. percben már két góllal vezettek, az angyalföldiek erejéből csak a szépítésre futotta. A Honvéd ezzel nemcsak utolérte pontszámban fővárosi riválisát, hanem jobb gólkülönbségének köszönhetően megelőzte a Vasast.

Vasas FC-Budapest Honvéd 1-2 (0-1). Gól: Barkóczi (80.), illetve Medgyes (44.), Pekár (74.)

Mint arról korábban már beszámoltunk, a külügyminisztert, Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke még november 10-én elején. Azóta az volt a csapat első bajnoki mérkőzése.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×