Infostart.hu
eur:
367.83
usd:
317.17
bux:
0
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda
Nyitókép: Unsplash

Dróth Zoltán: nem én mondtam le a válogatottságot

A futballista nyílt levelében kijelentette: nem ő döntött úgy, hogy nem kíván többet szerepelni a magyar futsalválogatottban.

A veszprémiek 37 éves játékosa azt írta: a spanyol Sergio Mullor kinevezése után leültek beszélgetni, és akkor jelezte a szövetségi kapitánynak, hogy szeretné végigcsinálni az Európa-bajnoki selejtezőt, és utána visszavonulni a válogatottságtól.

"Ez volt az egyetlen tervem, amit ő is tudott. Ehhez képest most azt nyilatkozta, hogy én mondtam le a válogatottságot. Ez egyszerűen nem igaz. Nem én mondtam le, hanem nem hívott be a keretbe, és ezt egy videóüzenetben közölte velem" - közölte Dróth, aki 167-szer húzhatta magára a címeres mezt.

"Egy játékost, aki évekig mindent megtett a válogatottért, ennél sokkal több tisztelet illetne meg.

Nem ez az első eset, hogy valakit így +raknak félre+, mások is jártak már hasonlóan, és ez egyértelműen mutatja, hogy a szakmai stábnak is van felelőssége abban, ahová most jutottunk" - tette hozzá Dróth Zoltán. Kiemelte: klubjából, a magyar bajnok Veszprémből egyetlen játékos sem kerettag jelenleg, ami meglátása szerint "elgondolkodtató".

"Őszintén remélem, hogy az én személyes ügyemet nem vetítik ki a Veszprém játékosaira, mert senkit nem lenne szabad büntetni azért, ami köztem, a kapitány és a szakmai stáb között történt" - zárta levelét Dróth.

A januári, lett-litván-szlovén közös rendezésű Európa-bajnokságra készülő nemzeti csapat kedden és szerdán Litvánia ellen két felkészülési mérkőzést játszik Budapesten, az angyalföldi Sterbinszky Amália Sportcsarnokban.

Címlapról ajánljuk
Koren Balázs az Arénában: álvalóságba kerülhetnek a diákok az AI miatt

Koren Balázs az Arénában: álvalóságba kerülhetnek a diákok az AI miatt

Meg kell találni a mesterséges intelligencia helyét az oktatásban, vagyis azt, hogyan szolgálhatja eszközként a tanulást – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Koren Balázs, a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője, aki szerint az a diák, aki úgy használja az AI-t, hogy segítse a megértést, nagyon jól jár, de aki csak megoldatja vele maga helyett a feladatokat, az „álvalóságba” kerül.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×