Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
tűzoltó
Nyitókép: Pixabay

Hihetetlen teljesítmény: egy tűzoltó bevetési felszerelésben futotta le a maratont – képek

A szombathelyi tűzoltó ráadásul jótékonykodott is közben, hiszen futásával egy gyermekotthonnak gyűjtött támogatásokat.

Tűzoltóvédő-ruhában, palackkal a hátán, 5 óra 28 perc alatt futotta le a vasárnapi 40. SPAR Budapest Maraton 42,195 kilométeres távját Borbás Tibor, a szombathelyi hivatásos tűzoltó-parancsnokság tűzoltója – számolt be róla Facebook-posztjában a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A tűzoltó főtörzsőrmester amellett, hogy egy újabb, igencsak nehéz pályán feszegette önnön határait, egy nemes célt is szolgált futásával: az örökbefogadás fontosságára hívta fel a figyelmet azzal, hogy a versenyt megelőzően a felhívásához csatlakozók egy-egy kilométert örökbe fogadva tudták támogatni a Gólyafészek Gyermekotthont. Így közel 250 ezer forint gyűlt össze a jó cél érdekében, a pénzből fejlesztőjátékokat vesznek majd az otthonban élő gyermekeknek.

Borbás Tibor elmondása szerint a mostani volt az elmúlt hetven-nyolcvan versenye közül az egyik legemlékezetesebb. A távot végigfutotta vele 69 éves édesapja, felesége és kislánya pedig végig biztatta. Az is sokat segített neki, hogy szinte minden versenyző egy-egy motiváló mondattal futott el mellette.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×